2015. június 20., szombat

2013.10.13.Második nap: Szent Erzsébet zarándoklat

Zarándokút Sárospataktól Kassáig
II. Szakasz:
 Komlóska-Telkibánya 33km
Fejlámpával, a jelzéseket keresve

Másnap, a pihenéstől új erőre kapva (annak ellenére, hogy tudtuk hosszú út állt előttünk, csak) 9 óra körül indultunk útnak. Elhúzódott az idő: reggeli, kényelmes csomagolás (mostantól kezdve hátizsákkal mentünk tovább), szöszmötölés, hiába na...még csak a második nap volt ez, még nem lendültünk bele, még nem alakultak ki a reflexszerü mozdulatok, a csomagolás-készülődés nehezen ment.
Innen, Komlóskáról indulva, a Szent Erzsébet út jelzése mellett a piros vonaljelzés is jelen lesz és végig is fog kisérni egészen Kassáig. Ezáltal a Komlóska-Kassa szakasz turistaútként a Rákóczi út néven is szerepel a térképeken.
Laci barátom reggeli kávéja után keskeny aszfaltúton hagytuk el Komlóskát. A következő helység Erdőhorváti, addig kb. 4 km a megteendő távolság. Ugyanabban a kis völgyben fekszik, mint Komlóska. Enyhén lefelé tartottunk a Nagy-Egres patak mentén. Megérkeztünk Erdőhorvátiba. Kanyarogtunk a falu között, majd a jelzést követve, hirtelen jobbra rákanyarodtunk a főútra, amelyen Tolcsván keresztül eljuthatnánk dél irányában Szerencsre, avagy észak irányában Sátoraljaújhelyre.
A főút mellett pihenőt fújtunk egy volt ÁFÉSZ bolt lépcsőjén
Ettől nem messze egy kis boltban, vásároltunk egy-két energiapótlót, üdítőt.

Éppen egy cukros löttyöt fogyasztok

A falu végén rosszul vettük az irányt. Hát igen. Enyhén szólva érdekesen vannak felfestve a jelzések: távolról nem igazán észrevehetőek méretük miatt, de ugyanakkor helyzetük miatt sem. Sokszor csak akkor láthatóak, amikor melletük elmegyünk. A letérőknél még el is tévedhet az ember. Sokszor a logikára (és persze a térképre is) alapoztuk a döntéshozást a helyes irány megállapításakor. Mindkettőre alapozva vettük az irányt és láss csodát: nem volt megfelelő... Ezek után nem logikáztunk... A logikával "szembementünk" és ... jó útra tértünk...Elhagytuk a települést.
Ezután jött a nehezebbje: fel a hegyre, majd le hegyről... hullámvasút. Mindez felváltva tölgy- és bükkfaerdőkön keresztül, gyönyörű minden színárnyalat ami létezik avarként, lombként: a citromsárgától, a vörös színen keresztül a barnáig.
Egyelőre felfelé,
majd az erdőalagútban lefelé

A térkép(fegyver)hordozóm

Pihenő után, indulatban
Ez a szeder az idén (talán) már nem is érik be

Őszi hangulat

Fiúk, mi a helyzet?
Vér az avaron. Vadat űznénk?
Eső után (köpönyeg) köd
Közben, egyik hegytetőhöz közeledve ködszitálás fogad, a fákról lecsepegve egész jó csapadékforma.  Csepereg is rendesen. Fejünkre is jut bőven. Közbe-közbe leveszem a kalapomat és meg-megrázom. Ez az állapot nem tart soká. Csak úgy egy órácskát.
"Verejtékünk" az avaron
Hull az elsárgult levél
Hirtelen megkívántuk a sört...elejtett söröskupak
Így állnánk: még 2,2 km Regéc, már csak 70 Kassa
Felsejlik a Regéc-vár
Elmentünk a Regéc-vár alatt. Nem volt kedvünk sem és időnk sem felmenni. Tudtuk, hogy majd ereszkedő után, Regéctől megint mászni kell és hát ... elég sokat kell még menni, távol van még Telkibánya. A mai nap mögöttünk már 14,5 km, előttünk még 8,5 km. Leérünk a völgybe, Regécbe.
Látnivalók
Első számu látnivaló: a vár
Egy parasztház ablaka
Fontos a beállítás...
Uzsonnánk a település végén kolbászból és kenyérből állt. Megtörtént egy kis ivóvíz felvétele is egy útszéli kútból. Megint felfelé, kifelé a településből. Szép rálátás a völgyre és a várra.

Ez is Regéc vára, de ez már a Regéc fölötti Kovács dombról
Regéc után ha kacskaringósan is, de nagyjából tartottuk az északi irányt Kassa felé. Sok helyen nehezen kaptuk meg a jelt, de (főleg az éles irányváltásoknál) a térkép mutatta a helyes irányt és utólag a jelek is előkerültek. Így ment le kb.7 km a második szakaszból. Egy útelágazás következett. Tábla jelezte: Medvekasi kőkapu - kb. egy órás kitérő akinek kedve szottyanna. Innen már közel volt a Fehér-kút.

S mellettem hull az elsárgult levél...
     Lefelé menet útkereszteződéshez értünk: Fehér-kút
Pihenőt fújtunk. Csomagrendezés, ivászat, minden ilyesmi. A fotógépeket eltettük, mert erdő között kellett tovább menjünk és már nem voltak megfelelőek a fényviszonyok. Hosszú távról lévén szó, nem akartunk fölösleges, lógó terhet cipelni a nyakunkban. Felfelé menet, a Sólyomkő mellett haladtunk el. Fél óra gyaloglás után felértünk a Nagy-mocsaras tetőre. Természetvédelmi területbe léptünk. Jelzés-nyíl egy emlékmű felé. Szlovák katonák sírja. Ezt kihagytuk. Fenyőerdőbe értünk, amelyen keresztül nyílegyenesen vezetett az út. Az az érzésem támadt, mintha otthon, a Csíki havasok gerincén lépkednék, de ez hamar elmúlt, mert átmenve a déli égtáj mentén húzódó hegylábra, megint lombhullató erdőbe értünk. Menetközben az avart toltuk előre a bakancsunkkal. Szép sziklás gerincre értünk, ahol alig észrevehetően, a sziklákba beolvadva már vártak ránk az Amadé-vár romjai. Ez egy eldugott hely, aki nem helyi, jelzések hiányában, csak térkép segítségével és nehezen találja meg.  Ezután kemény ereszkedő várt ránk. Hála Istennek rövid, húsz perces  volt ez a térdpróbáló rész. Az elején a Kis-patak mentén, enyhébb ereszkedő ösvényen haladtunk, majd egy fakitermelő útra rátérve, tovább haladtunk az aznapi célunk felé. A nap már alacsonyan járt . Nézegettük is sűrün az óráinkat. De hát már a célegyenesben voltunk, igaz kacskaringósan, de közeledni véltük Telkibányát.  Követtük is a völgy vonulatát, a patak jobb felén maradva, de azt egyre csak távolodni láttuk. A jelzéseket egy ideje már nem észleltük. A térképet nézve nem volt nehéz rájönnünk, hogy letértünk az Erzsébet útról. Nem tévedtünk el, csak letértünk. Szomorú ez a tény, mert tudjuk: húsz perc és jön a félhomály, majd a sötétség... A fakitermelő úton maradva, immár sietősebbre fogva lefelé haladtunk. A térképet alaposabban tanulmányozva, Laci barátom javaslatára az első adandó lehetőségnél, egy ritkán járt ösvényen balra letértünk az útról és az Erzsébet út jelzéseit próbáltuk elcsípni. Sajnos ezt már a sötétség beállta után tudtuk csak megtenni. Természetesen volt nálunk fejlámpa. Mindketten fel is tettük. A letérés jól sikerült: a jószerencse mellénk állt. Csak tíz percet kellett bukdácsoljunk az erdőben. Egy fa törzsén megvillant egy fehér alapú jelzés, amelyen rajta volt egy gyönyörű rózsa...A pontos térkép, a letérő helyzetének felismerése és a pozitív hozzáállás mind hozzájárultak az Erzsébet útra való visszataláláshoz. No persze ez a fejlámpák nélkül nem lett volna lehetséges.
Most már a rózsa velünk volt. Igen. Még kb. másfél órán keresztül. Annyi kellett ahhoz, hogy Telkibányára beérjünk. Persze ez azért, mert lassabban tudtunk haladni a jelek keresése miatt és azért is, mert ahhoz, hogy Telkibányára érjünk egy kisebb hegyet kellett megmásszunk és persze be is ereszkedni onnan egy völgybe. Mi persze azt hittük, hogy Telkibánya abban a völgyben lesz, amelybe leértünk sötétedéskor...Végre, az esti kaland után beértünk Telkibányára.
Kerestük a Zoli által lefoglalt szállást, de nem tudtuk a tel.számát a szállásadónak és azt az SMS-t, ami tartalmazta ezt az információt Zoli tévedésből nekem küldte el nem a társamnak, ahogy eredetileg megbeszéltünk. Nekem meg nem volt roamingom... Egy szó mint száz: volt és még sem volt szállásunk...Még egy-két km gyaloglás, csomaggal a hátunkon -a 33 km után- és máris lett szállásunk, de persze vagy három sikertelen próbálkozás után. Minden jó, ha vége jó, gondoltuk... Az Aranygombos fogadóban találtunk szabad szállást. Miután kicsomagoltunk és berendezkedtünk a két szobás lakrészben, én elmentem egy kis gerincegyenesítőre, egyet úsztam -welness szálló révén benne volt az árban- és utána egy pár sör kíséretében elfogyasztottuk a finom estebédet. Estebéd közben vígan beszéltük el a napi történteket,  kalandos, de szerencsés "útratalálásunkat". Beszélgetésünk végén bátran jelentettük ki: nincsenek véletlenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése