2020. március 27., péntek

I. Zarándoklat a Mária-úton Sóvidékről Csíksomlyóra

Az utolsó 100 km első ötvenese 
avagy:
Poroszkálás heten az "El Maria del Para(jd)isó"-n 
 
            Előszó helyett            
         
        Nyolc éve határoztam el magam, hogy világot akarok látni gyalogszerrel. Zarándokútakat akarok bejárni. Nem autóval, nem biciklivel, hanem gyalog. Lassan, de biztosan. Készítettem egy bakancslistát, amelyen rövidesen a következőket pipálhattam ki:  a spanyolországi Szent Jakab-útat, az El Caminót (820km), a magyarországi Szent Jakab-útat (200km) és a Szent-Erzsébet útat (100km). Jártamban-keltemben több éve tervezem, hogy végre hazai tájakon is, Erdélyben szintén gyalogosan zarándokoljak, kezdetben száz kilométeres körzetből Csíksomlyóra érkezhessek.  Három kiindulási pont jöhetett szóba: Székelytamásfalva (Kézdivásárhelyen át és a Kászonokon keresztül), Sóvárad és Maroshévíz. Be akartam járni szülőföldem nagy zarándokútját, a Mária-útat. Azt az Útat, amely összeköti a csodás természeti szépségeket az épített örökségeinkkel, a zarándokot spirituális helyszíneinkkel:
 
                  "...lábod ősi ösvényre ismer
                    akármikor jössz itthon van az isten.
                                                          Kányádi Sándor-Folytonosság-részlet

    Ugyanakkor zarándoklataim során meg szerettem volna ismerni nem csak zarándoktársaimat, hanem önmagamat is. Éppen ezért választottam zarándoklataim mottójának édesapám alábbi versének ideillő négy (utolsó) sorát:
KERESEM

Keresem
viharban a csendet
a munkában a pénzt
mesében a tündért
a sötétben a fényt

Nőben a szerelmet
hegyekben a csúcsot
versekben a rímet
i betűn a pontot

Az életben ma is 
földönjáró álmom
önmagam keresem
amíg megtalálom

                                            Szatmári Ferenc
 
Társakat kerestem, toboroztam, leltem. Egyrészt a jó társaság miatt és másrészt, de nem utolsó sorban a zarándokokhoz nagyon ragaszkodó juhászkutyák és a barna medvék miatt. Megkérdezésből gyors elhatározás, túrából kitartó gyaloglás, zarándoklatból egy kisebb, 100km-es vándorút  lett. Végül harmadmagammal 2019.július 23-án érkeztünk a csíksomlyói kegytemplomhoz egy négy napos zarándoklat gyümölcseképpen. Gondolataimat, emlékképeimet egy-két év távlatából próbálom felidézni és élhető történetté összerakni. Blogbejegyzésemet 2020 novemberétől kezdve írom és mostanában, 2021 idusában próbálom véglegesíteni.
         Ahogyan gondolkodni kezdtünk a Mária-út kapcsán, úgy rögtön el is kezdtünk szervezkedni-tervezgetni-készülődni, sőt csomagolni is. De mindezt megelőzően közös zarándokútunkat a spanyol El Camino mintájára elneveztük El Maria del Paraiso-nak. Tehát innen a zarándokútunk neve. Ahogyan közeledett az indulás pillanata, úgy nőtt az izgalom, vele együtt a kérdések száma az úttal, a szállásokkal, de leginkább a csomagolással kapcsolatosan. Mit diktál az észszerűség, az egyszerűség? Mit vigyünk? Mit ne vigyünk? Miért ezt, miért nem azt? Milyen súlyos lehet a cipelendő hátizsák? Mekkora legyen a pakk? Istennek hála az idő teltével a résztvevők száma is nőtt. A szervezés kezdetekor négy fő indult volna neki a 1OO km-nek, de csapatunk lélekszáma az autóbusz indulásának pillanatáig csaknem megduplázódott, hétre duzzadt. (Azt akkor még nem tudtam, hogy az utolsó két napon csak hárman fogunk maradni.) Itt köszönném meg Molnár Sanyinak az úttal kapcsolatos infók megosztását és a szállások megszervezését, a helyi kapcsolattartóknak a türelmét, a szállásadók kedvességét, valamint nem utolsó sorban a zarándoktársaimnak a bizalmat, hogy rám testálták magukat és hogy rávették egy-egy társukat is erre a pár km megtételére. Köszönöm a kedves társaságukat, meg azt a sok képet is, amit Ők készítettek, de én használom itt az emlékképtáramban. Itt vannak máris az első kölcsönvett fotók:                                                                 
        

        Itt látható a hátizsákon viselhető kitűző és a Mária-úton használatos útlevél. Az útlevél felmutatásakor könnyebben és olcsóbban jut szálláshoz a zarándok. Az Út végén a telepecsételt útlevél felmutatása esetén a zarándok kézhez kapja a jól megérdemelt tanúsítványát - a latin nyelvű testimoniumot, melynek hátoldalán a magyar, román, angol, francia, német és lengyel fordítást olvashatjuk.

 O.Nap - Rövid felindulás - A bemelegítő 2.2km 
Sóvárad közelében maradva : a főúttól a remeteségig

        Egy pénteki nap, 16.5O-kor kezdetét vettük közös zarándoklatunknak. Kifutottunk... vagyis kidöcögtünk a csíki autóbusz "pályaudvarról". Ebben a pillanatban állt össze a gonosz kis hetes csapatunk. Mondhatni úgy is, hogy összeült a csapat, mert felültünk egy szűk kisbuszra ... annak ellenére, hogy a létszám fele az út során állt. Kb. két órát tartott az út.
 
 

 
 
 
 Eddig nem mentünk el...
 
 
 
 
 
 
 
 
 
    Leszálláskor könnyen megkaptuk a főút melletti a letérést jelző táblát: a sóváradi remeteség 2.2km, 5O perc. Nekiveselkedtünk. Az emelkedő még nem volt velünk. A falu között kanyarogtunk kitartóan.  A vasúton áthaladva, majd a Baltán átkelve (a patakon) a települést lassan magunk mögött hagytuk. Már nyoma sem volt az utazás okozta élményeknek.
 

 Egy kis emelkedő után, "még" kitartóan-vidáman. Heten, mint a g...k. Szerencse, hogy egy ló is velünk, így már nyolcan (de csak a fotón). Csoportos-lovas selfie. Mi tovább, a ló marad.
 
A kezdeti lelkesedés tompulni látszott az emelkedő megtapasztalásakor. Meleg volt, izzadtunk is rendesen felfelé menet, de aztán a csapat a zsákok terhét megszokva, az elején beletörődve, de aztán a lelkesedés visszatérésével egyre kedélyesebben baktatott felfelé a kanyargós földúton. Nyitottuk-csuktuk az elektromos pásztorkapukat.
 

 Majd az árnyékos lombhullató erdőben követtük a jelzéseket, kellemes szellőre váltott a tűző nap. Az útirány jó, az idő jó, a társaság jó, akkor minden jó... Nincs vész, gondoltuk és mondtuk is. Egy pár perc és ... ott is voltunk.
 
    Az erdő melletti kút,
 az infótáblák

 
    és a közeli kis kápolna is ezt igazolták.
 
 
     A zöld alagút végén ott a remeteség. Kellemes hangulatú, szerény, barátságos, hűvös kis szálláshely
 
      Megérkeztünk a Sóvárad fölötti remeteséghez. O.Szállásunk
 


 
 
 
 
 
Imre bácsi, -akivel már indulásunkkor telefonon felvettük a kapcsolatot- a remeteség gondnoka már várt is minket sok szeretettel és meleg vacsorával.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
Vacsora előtti kontyalávaló, majd az itthonról vitt elemózsia és az ottaniak által főzött, forró krumplitokány elfogyasztása után a (Kedves Laci hozta) vörös bor megkóstolása, mosogatás, esti tevés-vevés, készülődés az éjszakára. Sötétedett. A bakancsot papucsra váltottam, a túrabotot gitárra, a hátizsákot meg hálózsákra. A zarándok napvégi álma a pihenés.
 
 
 
 
 Jóccakát és szép zarándokálmokat, kedves útitársaim!
 
           
     1.Nap - Vándorlás sóvidékről
                A sóváradi remeteségtől Énlakáig - 2O.50km

    Reggeli csúcs. Mindent és mindenki egyszerre. Én is?
    Hol vagyunk? Merre, hová tartunk?            Hova is tettem a ... ? Bepakoltad-e a .... ?
 
Lassan mindannyian, (még mi) is elkészültünk.
 
 Fotózkodtunk nagy-nagy mennyiségben.

Itt már indulásra, Útra készen.

                                  Kedves Magányos László:

                                  - Jól néztem a térképen? Tyűha, arra felfelé?

                                  - Hűha... Jól kezdődik az első 20-as... Indulás!

 
    Ezen a ponton vált ketté a Mária-út: balra Parajd, jobbra meg
    Siklód felé tartott.  Mi az utóbbi felé  vettük  az irányt és még
    mindig felfelé: szint.

    
    Nemsokára felértünk a nyeregbe. Itt is     útelágazás    következett: balra turistaúton Siklód-    kő, előre pedig a Mária-úton Siklód. Idáig  tartott     velünk  Imre bácsi. Visszafordult. Így a mi útjaink       is szétváltak. 
    Még a 70'-es években jó minőségü út vezetett     Sóvárad felől Siklódon és Küsmödön keresztül     Énlaka felé. Most már a helyiek sem tudják a   pontos  nyomvonalát. Itt a Siklód-kő alatt, az út     közepén néhol még bokrok is nőttek már. Tervezik     az új, Sóvidéket összekötő út kivitelezését. Mi,     gyalogosok nem várjuk annyira...
 
 
            




 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Erdő közepében jártunk. Bíztató volt a felirat... Közelebbről incidensünk lesz kutyákkal? Továbbmentünk. Egy nyári szállás mellett haladtunk el. Nem voltak kutyák, juhok sem. Bizonyára legelésztek valahol fennebb a hegyen. Egy fiatal fiú üdvözölt magyarul. Kérdéseinkre már románul válaszolt.
Házhely (a kőalap még áll) melletti sírhely kilátással a völgyben fekvő Makfalvára, Kibédre
Lécci, kerülj elém és üssél lovaggá!
Egy dombtető felé közben meg-megállva
Hátttérben a Siklód-kő (1.025m). A környék kiemelkedő látványossága. Ide fel kell kapaszkodni,
 
 Felértünk (tetőnek nem mondható) egy magaslatra. Nézelődtünk körbe-körbe: honnan - merre
Az irány toronyiránt, Siklód temploma. Innen már csak néhány kőhajításnyira van Siklód
... és tényleg, már ott is voltunk. Csak Andi ... Hol vagy, Andi?
Na, megvagy. Csakhogy előkerültél... Na, de most Éva tűnt el. Hát sosem lesz teljes a létszám?
    Nem messze a siklódi táblától észrevettük ezt: egy elpusztult viziló megkövesedett-szétesett fejét. Leesett az alsó állkapcsa. Innen nem messze, az Etédről Kőrispatak felé folyó Küsmöd vize bal partján van a Sajgó-bérc nevű hegy. Orbán Balázs így róla: „Itt sok üreg van, hová régi harcias időkben a nép kincseivel elbújt. Gyakran kellett ott véres harcokkal magukat védeni, és olykor sajgó sebekkel küzdeni”. Innen ered a bérc elnevezése. Valószínü, hogy ez az érdekes kőforma erről a bércről ered.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...
SIKLÓD: az alábbiakban néhány információ található a településről

Siklód a hagyományait őrző, a Maros és Hargita megye határán fekvő kicsiny székely-magyar település a Sóvidéki-dombság északnyugati szegletében, a fürdőjéről híres Szováta városától és a sóbányájáról nevezetes Parajdtól légvonalban mintegy tíz kilométerre délnyugatra található. Egy „élő-skanzen” a Székely Sóvidéken. A település zártságát a település helye, fekvése, domborzati viszonyai befolyásolják. A falu tengerszint feletti magassága 700-800 m, legmagasabb pontja a Siklódi-kő, amely 1025 méteren található. Igazi „hegyreszúrt falu, a világ végén”. A település a Sóvidék szélén a Siklódi-patak völgyfőjében fekszik és a Kis-Küküllő vízgyűjtő területéhez tartozik. Közigazgatásilag Etédhez tartozik Küsmöd, Énlaka és Kőrispatak településekkel egyetemben. Szolokma és Küsmöd érintésével Makfalvánál letérve a Balavásárt Szovátával összekötő útról, illetve a 135-ös megyei úton közelíthető meg Székelykeresztúr irányából. Székelykeresztúr távolsága: 32 km, Makfalva távolsága 16 km.

A hagyomány szerint a falu a tatárjárás idején keletkezett és két kecskepásztor alapította. Ősi helyei az Alfalu és a Murva voltak. A határában levő Nagykő nevű hegy nyugati aljában a Városhelynek nevezett helyen egykori település nyomai látszanak, a hagyomány szerint ez volt eredetileg a falu helye. Ettől délre a falu feletti Szőlőbérc élén római őrtorony nyomai vannak. A Városhelytől északnyugatra eső Klastrombércen a hagyomány szerint egykor kolostor állott. Az 1661-es törökdúlás idején a lakosság a Dávidvára nevű helyre menekült, ahol a védművek nyomai láthatók. Ez az ősi védelmi hely a helyiek szerint a tatárjárás idején keletkezett.

1817 pünkösdtől 1818. szeptemberig nem volt eső a faluban és éhínség tört ki. 1848. február 8-án és 1899. február 22-én nagy tűzvész pusztított, míg 1902-ben a Murva, 1951-ben a Papszere égett le. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott saját néptanáccsal, rendőrséggel hatalmas, megművelt területekkel. Siklód területe 1900 hektár körüli. Nyolc településsel határos: Szolokma, Küsmöd, Atyha, Alsósófalva, Parajd, Szováta, Sóvárad és Kibéd. A falu lélekszáma folyamatosan apad, az 1950 -es évek végén – ezerötszáz körüli lakosa volt a falunak. 1992-ben 493 magyar lakosa volt. Székelykeresztúron csaknem 350 siklódi elszármazott él.

Jelenleg 415 házszámmal, benne 160 gazdasággal és 300 lélekszámmal rendelkezik a falu.

  • Régi Református temploma 1635 és 1645 között épült, 1947-ben újjáépítették, de 1951-ben mégis le kellett bontani, mert az 1929. évi földcsuszamlás annyira megrongálta.
  • Új református temploma 1994-ben épült Kós Károly eredeti tervei szerint. A mennyezeti kazettákat Stefanovits Péter és Elekes Károly ingyen festette, az anyagot az Illyés Alapítvány biztosította.[3]
  • Fa haranglába 1784-ből való.Építette Csíkfalvi Csók János. A torony egyike Erdély legszebb haranglábainak.
  • A falu skanzen jellegű. Siklód építészete alig változott az elmúlt egy-két évszázadban. A település épületállománya még az erdélyi falvak között is kiemelkedő. A falukép egységes. Az épületek nagy része hagyományos építőanyagokból és technikákkal épült.A faluképtől jelentősen csupán néhány épület tér el.
  • A „cserepes” tűzhely és tájház. A még álló cserepesek jó részét a küsmödi Bereczki Zsigmond készítette. A faluban már csak egyetlen házban lelhető fel a hagyományos „cserepes” tűzhely.
  • első és második világháborús hősi emlékmű és a turul madaras Millenniumi emlékoszlop.
  • A templomkertben található kopjafa a faluban 30 évet szolgáló „templomépítő" Incze Zoltán, egykori siklódi református tiszteletes emlékére állíttatott 2008. július. 26.- án.
  • Siklód, a régi udvarhelyszéki falvak közül ma is az, ahol az ősi népviseletet szeretettel őrzik. A régi szőttesanyagból készült női ruhadarabok anyáról leányra szállva elég szép számmal találhatók. A férfi viselete itt is a harisnyából, ujjasból, lájbiból áll.Fejükön zöld kalapot hordanak. A fiatalabbak a zsinóros, váradi kockásszőttes lájbit hordják.
  • Siklódi szőttesek: A bogos, hímes, színirejáró, kockás és ormos szőteményeket gazdag változatban készítették. A hímzések mind keresztöltésesek. Színük piros és kék, vagy ezeknek együttes alkalmazása. Ezek a keresztöltéses varrottasok a székely hímzések legrégibb csoportjába tartoznak megfogalmazásuk, színük, szerkezetük és kivitelük tekintetében is.A mintakincs legnagyobb részét a mértanias minták teszik ki.
  • A falu fölött emelkedő, vulkánikus kőzetekből álló 991 m magas Küsmödi-kő és az 1025 m magas Siklódi-kő leírhatatlanul szép kilátást kínál a túrázónak: Északi irányban a Nyárádmente legmagasabb kiemelkedése a Görgényi-havasok déli vonulatának része, a Bekecs-hegy 1080 m magas tömbje tornyosul elénk. Északkeleten a Görgényi-havasok impozáns vonulatai, Keleten és délkeleten pedig a Sóvidéki dombság lankái nyújtanak szemetgyönyörködtető látványt. Déli irányban szép, tiszta időben a Déli-Kárpátok csipkézett vonulatát is látni. A környező falvak csendesen bújnak meg a dombok és hegyek találkozásánál.
  • A Siklódi-kő keleti leszakadásban, a 10-40 m magas toronyszerű falak alatt, egy közel nyolc méter magas, és hat méter mélységig beöblösödő, valamit egy kisebb 4x4x3 méteres barlang látható a sziklafalban.
A templom irányában egy meredekebb utcán (kb.) száz métert ereszkedhettünk és előkerült ...ez a bizonyos mézeskalácsházikó, tornácos faékszer: Siklód 128.szám,
        majd a templomkert és ez a szép székelykapu:
 
"Vándor! Ez a kapu nem akar kizárni, csak azt mutatja
   meg, merre kell bejárni. Ha jó szándék  hoz, e kapun 
       bejöhetsz, különben az úton fel s alá elmehetsz"
          A siklódi református templom és fából készült haranglába
 
    Kéz(Bence)-kezet (mos) fotóz. Háttérben a Siklód-kő
Hárman lakják a haranglábat, legalábis pillanatnyilag:
az ásó, kapa s a nagyharang 
Innen már csak lefelé
 
           A már nem működő pókhálós óraszerkezet
 
   Sült galamb helyett... Avagy: harangnyelv az (anya?)nyelvre?
 
A kis pihenő beiktatása jól jött mindenkinek. Meleg volt és ahogyan észleltem a csapat az első pár km megtétele után vágyott egy kis folyadék-, meg energiabevitelre, meg a látnivalók rögzítésére, fotókészítésre (a fenti fotók ezt igazolják) ... amúgy köszi a csopinak... Kis település Siklód. Egy pár száz méter megtétele után átsuhantunk a központon - lent fotó.

Már majdnem Siklód a végét járta, amikor eszünkbe jutott, hogy még nem pecsételtünk az útleveleinkbe. Még nem is pecsételtettünk és már el is felejtettük? Visszafordultunk és a központban az első háznál, ahol mozgást sejtettünk, bekopogtunk. Szerencsénk volt. Elsőre "rámentünk" a pecsétre.
 
Így történt, hogy az első pecsétünk első pecsétpárnája egy szép piros Dacia motorháztetője lett...
és egyúttal én a zarándoktitkár

Egy-egy pecséttel gazdagodtak útleveleink. Másodszorra nekibuzdulva, zarándoklatunk első állomását, Siklódot most már tényleg és végleg elhagytuk.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
    A településből kilábalva emelkedő következett. Poros út. A  tetőre felérve egyezséget kötöttünk: csendtúra következett egészen Küsmödig. Mindenki megpróbált (gondolom) csak a saját gondolataival (el)lenni.
 
 
 Én (is?) kísérletet teszek a monotónia művészetének gyakorlására. Ezt már előbbi zarándoklataim során is sokszor megtettem. És ... most is. Csak a lábaim ritmikus mozgását figyelem. Hol az egyik, hol a másik van elől. Csak az ütemes bakancscsoszogásomra összpontosítok, minden más zajt, vizuális élményt próbálok kizárni.  Mondhatni azt is, hogy az önhipnózist gyakorolom, vagy netán meditálnék? Nem. Ez inkább egy időutazás. A múlt elmúlt és a jövő majdnem utolér(t). Középen próbálok maradni. Lépésenként a jelenbe gyalogolok. Lassan megszűnik a külső valóság. Csak ködösen látom a mezőn dolgozókat, a mellettem elhaladó autó(ka)t. Minden lépéssel erősödik bennem a csend és rövidesen kiteljesedik. Valamennyire sikerül is egyedül, csendben lenni, annak ellenére, hogy hátam mögött egy, a többi öt zarándok meg előttem bandukol. Ebben az állapotban tudok létezni mindaddig, amíg a küsmödi helységnévtáblát közvetlen közelről meg nem pillantom. Felócsudok. Úgy érzem sikerült a lelki gyakorlat. Agyam mentesül a sok fölösleges információtól, ezzel egy időben megtelt lelki szemétládám is kiürül. Most már többet látok, mint hallani szeretnék, akit már szeretnék látni, most még csak hallom. Ha a csend beszélni tudna...
 
    A többiek már a célban. Csendtörés, így a csendtúra vége.  
Őket már leárnyékolták az útszéli fák
 
                  Most már mi is árnyékban. Hivatalosan,
             de csak átmenetileg mi is küsmödiek vagyunk
 
Hátha valakit érdekel...
KÜSMÖD: az alábbiakban néhány információ található a településről
    Szombat 12.30. Újabb kis településbe tesszük be zarándoklábainkat. Küsmödre érkezünk. Miniszupermarketet (hála a...) nem találunk.
        Befelé a faluba caplatva, templomot és kocsmát látunk, de az utóbbi van csak nyitva. "Duzzogva" ülünk le a kocsma árnyékos teraszán, az egyetlen asztal mellé, sörösládákból rögtönzött alkalmatosságokra. Pihengetve, viccelgetve kellemesen lesz oda az idő. Bekapjuk az egyórai sajátkészletű kocsmaebédet. Kínálgatjuk is egymást rendesen abban reménykedve, hátha fránya hátizsákjaink súlya leapadna egy pár grammal, vagy netán dekával... De főleg a másik Laci zsákját próbáljuk kifosztani, mert állítólag induláskor az övé nyomott a legtöbbet a latban. Tizenhét kilogram... Leírni, kimondani is nehéz, hát még cipelni... Ebédkísérőként csapatunk tagjai több üdítőt, sört és fagylaltot is elfogyaszt, miközben mindenki (de csak szerre) próbál szóbaelegyedni a kocsma falubeli vendégeivel. Megjött volna a csendtúra hatása? Főleg a másik Laci, a hetes zarándokcsapatunk legmagasabb tagja jut nagyon szóhoz. Őt nevezzük ki zarándokszóvivőnknek, így ő vezeti a beszélgetés fonalát. Mi is bele-bele szólunk a csevejbe. Kellemesen elbeszélgetünk és annyira "törjük" a székelyt, hogy pannonmagyaroknak hisznek. Aztán meg csodálkoznak is, mit keresünk mi csíki létünkre a Mária-úton? Mi ebben a "pláne"? Miért mi székelyek poroszkálunk hazafelé ezen a szép, kanyargós, poros úton, miért nem egy távolról érkező, otthonától távolodó ugyancsak magyar anyanyelvű, netán egy magyarországi tart Csíksomlyó felé? Ilyen kérdések kavaroghattak a küsmödiek fejében. Részemről örülök annak, hogy ezek a kérdések csak kérdések maradtak... Gyomortömésről átváltunk poroszkáló módra és útközben egy-két küsmödi érdekességet próbálunk lencsevégre keríteni-kapni.
 Bereczki Zsigmond  keramikus műemlék-háza
Székelő székely sáncbeli kövülete (valószínű származási hely: Küsmöd-patak/Sajgó-bérc)
Kőkígyó, kőcsiga?

                   A falu utolsó házai között mendegélve
 
        A falu végén szóba elegyedünk néhány áccsal, akik éppen egy épületet födnek. Nógatnak, hogy érjük el idejében Csíksomlyót. Igen -mondják- (július végén...) ha a 2019-es búcsút le is késtük... , de a következő évit biztos, hogy... Utólag hiába próbáljuk tisztázni, hogy mi nem valami elkésett pünkösdi zarándokok vagyunk, mi csak amolyan egyszerű vándorszékelyekként koptatjuk bakancsainkat.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...
ETÉD: az alábbiakban néhány információ található a településről

Székelykeresztúrtól 22 km-re északra a Küsmöd- és a Firtos patakának összefolyásánál az Etédi-medence kiszélesedő völgysíkján fekszik. Küsmöd, Kőrispatak, Énlaka és Siklód falvak tartoznak hozzá.

Neve a régi magyar Ete személynévből származik.

A falu egykor hetivásárairól volt híres. 1910-ben 1614 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Székelykeresztúri járásához tartozott. 1992-ben 1268 lakosából 1260 magyar, 6 cigány és 2 román volt.

Itt született...

    A távolból egy újabb település, Etéd templomtornya bukkan elő. Három-négy km leküzdése után el is haladunk a helységnévjelző tábla mellett. Különös a bevezető út hangulata: mindkét oldalon mintha egy-egy félresikerült kisebb-nagyobb Esterházy-kastély sorakozna.
Cifra palota, "zöld" az ablaka, gyere ki te tubarózsa, vár a viola
 
    Érdekes ellentéteket vélek felfedezni a kastélyok és a benne lakók között, valamint a fényűző kastélyok és az előttük folyó szennyvíz között... (Hess légy, ne szállj rám, beteg vagyok én...).
No persze ha bánja is a kánya, a két ellentét között ott van az a fránya párhuzam is...
No, itt egy másik építészeti remekmű: etédi jómód, kapitalista barokk stílus
 
         Közben nem veszem észre, hogy a többiek lemaradnak. Nem lelem az okát (utólag tudtam meg, hogy szennyvízduzzasztás). A poros úton szándékosan lassan csoszogok-araszolgatok előre. Próbálom bevárni a társaimat.  Átmegyek a Küsmöd-patak fölötti hídon és az útelágazásnál, ledobva a zsákomat, megállok az útszéli kerítés mellett. Nem messsze attól a ponttól egy Mária-út irányjelző tábla (balra Énlaka-köves út), valamint egy közúti tábla (amely közli, hogy jobbra Énlaka-betonút). Mi a fene... Minden út Énlakába vezet? Hát akkor? Melyik úton? Merre? Balra poros, jobbra benzingőzös. Szerintem mindig a középút a legjobb-gondoltam. Amint így folyik belső csevejem, megérkezik a hetes csopi kiegészítéseként a többi hat. De ugyanakkor, ugyanabban a pillanatban érkezik oda a kerítés túloldalához egy feketébe öltözött asszony is. Ki akar jönni. Ki, de hogyan? Ja... akkor veszem észre, hogy azon a kerítésbe vágott, kis behorgolt gyalogkapun akar kijönni az útra, amelynek nekitámasztottam a hátamról lecibált hátizsákom. Tőle érdeklődnek a többiek, hogy melyik útat ajánlja Énlaka felé. A balra tartót, vagy a jobbra igyekvőt? A háta mögé mutat és nagyon fölfelé. Az a legrövidebb, mondta. Jó útat kíván, aztán ő lefelé mi meg fölfelé. A fölfelé vezető út egy-két kanyar után lassan megszelidül. Egyelőre jó az irány és az Út is. Ezt jóváhagyja egy szénát takaró szalmakalapos ember is. Előre, csak előre, fent a bérc mentén, mondja. Haladunk is fölfelé még egy kicsit, aztán szószerint letudjuk Etédet is. A temetőig jutunk fel. Ott tovább érdeklődünk két embertől, akik egy sírhelyet javítanak. Ők is a hegygerinc felé intenek. Arra és úgy kellett folytatnunk útunkat, most már nem vészesen felfelé, enyhe S-ekben kanyarogva.
... s a többiek?
Az I. tanácskozás
Kanyargunk libasorban
A II. tanácskozás... Döntés: még mindig a jelzetlenen, enyhén fölfelé, a gerincen
 
A kis, lezárt ösvényből így lesz a mi saját Mária-útunk, a lila "M" nélküli Jelzetlen Útunk. Vándor-Útunk során most először fordul elő, hogy nem a Mária-út jelzés mentén gyalogolunk. Nem is tévedtünk el eddig. EzÚttal is csak azért ballagunk jelzetlenül, mert önként válaljuk, hogy letérünk róla. Jelzetlen volta miatt ez az útszakasz hosszúnak tűnik, ezért egy kicsit elbizonytalanod(unk?)ok. Emígy morfondírozok magamban: ha egy kis ideig is madár lehetnék... onnan, fentről egy kicsit körülnézhetnék... Énlaka még csak a madaraknak van emberközel. Ez nekünk akkor még madártávlat?
 
Pirosodó, védtelen lábszárak mondóka-
részlete: kettő - csipkebokor vessző.
Van az több is. Számoljuk rendesen.

         Tisztáshoz (vagy netán írtáshoz?) érkezünk a bükkfaerdőben. Innen látszik már az Etéd felől a Gagy-Keresztúr felé vezető út. Viccelődünk-élcelődünk K.Lacival. Így próbáljuk energizálni-felrázni a csapatot. Nem tudom mennyire ment át a többieknek... Majd visszajeleznek...
Pozitív bükkfaerdős-selfie. Most már nyolcan: heten, meg a reménység

        Részemről van még egy kis bizonytalanság az erdőben, de benne emelkedve, előrébb jutva, fél óra gyaloglás után, egy-két kisebb kaszálót átszelve és kijutva a tetőre, végleg eltűnik belől(ünk)em a bizonytalanság. A látvány kárpótol. Már csak pár száz métert kell még megtegyünk és végre kijutunk az Énlaka felé vezető aszfaltútra. (Etédtől csak a bekötőig betonút, utána aszfalt).
Aszfaltbetyárok: gyere velem... Nem is arra kell menni... Inkább erre az arra...
 
    A kemény aszfaltozott úton fennebb és fennebb jutva többször is szép kilátás nyílik a környező falvakra, domborzatra, így a gerincen végig -mondhatni- élvezzük az (most már az Etédről, balról feljövő Mária-) útat, főleg miután már lefelé bandukolva elérjük az énlaki helységnévtáblát.
  A megérkezés öröme. Egy újabb csoportkép hölgyekkel. Akinek nincs napszemüveg az orrán, az legalább félszemre hunyorít egy kicsit, egy másvalaki pedig arcárnyékba bújik
 
Zarándokmentes faváltozat
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...
ÉNLAKA: az alábbiakban néhány információ található a településről

Énlaka (románul Inlăceni) falu Romániában, Hargita megyében. Közigazgatásilag Etédhez tartozik.

Székelykeresztúrtól 18 km-re északkeletre a Gagy-patak völgyfőjében a Firtos-tető nyugati lábánál fekszik. Székelyudvarhelytől északnyugatra 20 km-re, a Sóvidéktől délre 6–8 km-re található.

Nevének legkorábbi alakja Jandlaka volt, mely személynévi eredetű. Ebből hasonult a nép ajkán a mai magyar alakra. A román név is a magyarból való.

Már a rómaiak korában fontos határerőd állt a mai Várkertnek nevezett helyen, ettől délnyugatra pedig római polgári település alakult ki, melyet Praetoria Augusta településsel azonosítanak. A hagyomány szerint az itt letelepedett Jenő vezérről először Jenőlaka volt a neve. Egykori várát már a gótok, az avarok és a dákok is birtokolták, Jenő vezér ostrommal vette be. 1910-ben 643, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Székelykeresztúri járásához tartozott. 1992-ben 226 magyar lakosa volt.

  • Unitárius templomában egy Orbán Balázs által felfedezett ősi székely rovásírású felirat látható („Egy az Isten. Georgyius Musnai diakon.”). A templom a 15. század második felében épülhetett a helyén állt római Jupiter-templom köveinek felhasználásával. 1661-ben a tatárok felégették, 1668-ban állították helyre, a felirat is ekkori. Kazettás mennyezete 1668-ban, kerítésfala 1745-ben készült. Tornya 1830 és 1833 között épült, 1927-ben restaurálták. Az 1976. évi javításkor a padlózat alól római sír, épületromok és két fogadalmi oltárkő került elő.
Az énlakai unitárius templom kazettás mennyezete

  • Itt született Toró Tibor (1931–2010) fizikus, az MTA tagja.
  • Itt él id. Szávai Márton nyugdíjas tanító, aki őshonos magyar gyümölcsfák gyarapításával, szaporításával foglalkozik, közben pedig a hely történetét írja.
 
...és rövidesen már söreinket kortyolgatva várjuk az aznapi szállásunk (el)rendezőjét...
    A férfiak sört isznak - egyelőre.
    Minden sörös HARGITÁT iszik - egyen lőre.
    Körülnézés. Énlaka-ékszerfalu.
Ékszer 1
Ékszer 2
Az Út illata
 
Az énlaki templom
                 Egy temetőbeli sírhely. 1897.
                    Régmúlt idők nyomában
                                                                                                 Új idők: a magyar foci nyomában

 
Kajálás. Finom és meleg. Laza időtöltés. Beszélgetés - sörözés a háziakkal (is).
Éjszakai műszak. A test kipihentetése.
Egyesek sajnálatára... horkolás (már) a mai utolsó mondat előtt: tente-tente.
 
            2.Nap - Vándorlás sóvidékről
                Énlakától Oroszhegyig - 24.14km

        A szokásos gyors készülődést követő indulás. Ezúttal egyelőre a kajálási pontra, ott egy-egy gyors kupica, majd bőséges reggeli után nekiveselkedünk aznapi vándorlásunknak. Egy völgyben fekszik Énlaka, tehát ki kell kecmeregni belőle.
Nehezen vesszük fel a tempót. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére
 
A tegnapi sörök lassítanak. Sebaj. (Nem)Csak az első tíz kilóméter a nehéz. Útközben már a tegnapi élményeket is elbeszéljük, kiváncsiak vagyunk ki-ki hogyan élte meg a történteket. Már van kedvenc és van kellemetlen útszakasz is. Kifejtések bővebben, szép szavakkal, összetett mondatokkal... Telik szépen az idő. Az idő is szép. Felhőtlen a hangulat.
Énlaka (sajnos) madártávlatból
Énlaka után, Andi úton-útfélen
Az emelkedő fogságában. Kanyarogva, Firtosváralja felé közeledve
A poros út emellett is elhaladt. Tanösvény: https://epiteszforum.hu/kilato-kozossegepito-kozos-epites
 
Mai napi első állomásunk. A már lassan megszokott településüdvözlő-selfie.
A hunyorítás még nem tökéletes
Festett-födött székely üdvözlő-infótábla
Faluhatár: Isten hozott, kedves (Laci) Vándor!
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...

Fekvése: A falu Székelyudvarhelytől 21 km-re északnyugatra a Firtos-hegy lábánál a Konyha-patak völgyfőjében fekszik, Farkaslakához tartozik, melytől 10 km-re északnyugatra van.

Története: Firtosváralja régi neve Besenyőfalva, valószínűleg a tatárjárás után épült, századokig a Firtos család birtoka volt. Lakói eleinte szabad székelyek, majd később valószínűleg a Firtos vár jobbágyai voltak egy rövid ideig, majd újból szabad székelyként élték életüket. A település római castrumként a 2. század végén épült, majd többször újjáéíptették. Itt később egy 13. századi templom maradványai kerültek elő. 1737-ben a minoriták szerezték meg és kis kápolnát, valamint zárdát építettek falai közé, az épületek azonban megrongálódtak és 1783-ban elhagyták őket, végül 1819-ben Atyha község, tőle pedig 1820-ban Firtosváralja vette meg. Ma csak alapfalai látszanak. 1831-ben a vár mellett gazdag római kori aranypénzleletet találtak. A falunak 1910-ben 348, túlnyomórészt magyar, 1992-ben 207 lakosa volt (143 magyar, 64 cigány). A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. 

Látnivalók:

  • Határában az 1062 m magas Firtos-hegy csúcsától északra találhatók várának maradványai.
  • Unitárius temploma 1801 és 1805 között épült, 1810-ben porticust építettek eléje, tornya 1836 és 1843 között épült. Korábban egy 1620-ban épült fatemplom volt a faluban.

  Buen Camino peregrinas i peregrino, d'el  Maria d'el Paraisó!

Isten hozott a zarándokok Formula 1-es pályáján!
Én, mint mindig nem a sulifocipályás gyorsaságommal tűnök ki,
hanem inkább a hosszú vándorútas lassúságommal
Már csak 2km poroszkálásnyira Székelypálfalva
Visszakacsintás Firtosváraljára. Viszonyítás: kb. ennyi 4 km
A többiek nélkül. Csoportképmentes (nem megszokott) helységüdvözlés
Mások számára itató. Számunkra mosdató
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...

Fekvése: A falu Székelyudvarhelytől 22 km-re északnyugatra a Gada-patak völgyfőjében, a Szilas-tető déli lábánál fekszik, Farkaslakához tartozik.

Története: A szájhagyomány szerint a faluban elsőként egy Pál nevű pásztor telepedett le, innen a neve. Első írásos említése az 1334-es pápai tizedjegyzékben történt. Első temploma Kápolna-kapu nevű helyen volt, melyet az 1661-ben betörő tatárok elpusztítottak. Ezt a kápolnát a reformáció idején a katolikusok és unitáriusok közösen használták. Mai temploma 1765–1775-ig épült, stílusa népi barokk klasszicista jegyekkel. A pálfalvi tetőn már 1585-ben sört ittak a székelyek, valószínűleg rég ismerték a sörfőzés tudományát. 1910-ben 576, 1992-ben 239 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott.  

Látnivalók: Római katolikus temploma 1765 és 1775 között épült, régi gótikus templomából kő ajtókeretet, keresztelőmedencét és szenteltvíztartót őriz.  

Híres emberek: Itt született Pálfalvi Nagy György, az 1562-ben János Zsigmond ellen fellázadt székelyek választott vezére.


Eőre és mégis vissza. Selfie a székelypálfalvi templomtoronnyal,

meg Andival, meg velem, meg a "többiekkel". Túl "sokan" vagyunk. A többiek meg "túl" gyorsak.

 A székelypálfalvi templom

A falu határán, felfelé-kifele menet a faluból az út ezen a ponton  átvált emelkedő-poroszkálós-kövesről lefelémenetes-gumivicsorogtató-asztfaltozottra.

A hatodik fotóz. Elől 5
Hátul a hetedik. Az a kicsi, az a Kis Bence?

Kanyargunk lefelé az aszfaltozott úton. Átváltunk kövesre. Elérjük a főútat, amely a Farkaslaka felől a Kalonda-tetőn keresztül Korondra érne be. Mi természetesen nem arra tartunk. Közelebbi célunk Farkaslaka, majd Oroszhegy lenne a mai napi legyalogolt szakasz vége. Csak egy pár száz métert kell csoszogjunk a főúton. Éppen ezért gyorsabbra fogjuk a tempót. Nem jó dolog az elsuhanó autók mellett tartózkodni. Hamarosan a máriautas jelzést követve, balra már le is térünk az aszfaltról és már vígan lefelé, könnyedén Farkaslaka felé tartunk. A csapat egyben. Ez jó is így, mert kutyás hely következik. A kutyariasztót használva, a kezdeti agresszív ugatás félénk farokbehúzós csaholós félrevonulásba csap át. Kevés haszonnal az útszéli bokrokból, de még próbálkoznak az ebek. Elkutyátlanodva, lenyugodva, mos már vízszintesen haladunk tovább.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...

Fekvése: Székelyudvarhelytől 13 km-re északnyugatra a Nyikó nevű patak két partján, a Gordon-tető nyugati előterében fekszik.

Nevének eredete: A település neve eredhet a régi pogány időkből a farkas totemállat nevéből, viszont a hagyomány szerint a közeli erdőkben sok farkas lakott, amelyek néha a faluba is bemerészkedtek, és az őrizetlenül hagyott lovakat megtámadták. Így a farkas lakta névből eredhet a Farkaslaka név. A román Lupeni a magyar név tükörfordítása (román lup = farkas). Bonda János erről így ír Farkaslaka közönség leírása című beszámolójában: "...Itt a határunkon volt egy Péterfalva, És annak létezett tizenhat lakosa, Azok közül egynek volt itt benn egy malma, Hova a többi mind őrölni bejárna, Azok közül egyik őrölni béjönne, 's az egy kantzájával szerencsétlen leve, Mivel a farkasok falásig meg evék, Mig a gabonáját ottan meg örölék, Vissza menve buson panaszlá többinek, Okoskodtak, hogy már azzal mit tegyenek, Feltalálák azt, hogy jöjjenek bé lakni, És a malom mellöl az erdőt kiírtni, Ugy is tettek ök mind irtván épitettek, Rendre egymás után oda helyezkedtek, A' sok farkasokat lakokbol elüzték, És Farkaslakának a helyet nevezték..."

Története: A hagyomány szerint tehát, amit korabeli leletek is bizonyítanak, a falu eredetileg a 2 km-re keletre levő magaslati dombokon feküdt, és Péterfalva volt a neve. Talán rossz megközelíthetősége és a völgyben futó Nyikó patak gazdasági előnyei miatt hagyták el lakói, amikor a mai Farkaslaka területére telepedtek. 1566 -ban említi első ízben írásos dokumentum Farkaslaka néven.

Lakói: 1910-ben 1327 lakósából 1326 székely-magyar és 1 német. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. 1992-ben 1865 lakosából, 1851 székely-magyar, 13 román, 1 német volt. Székely eredetű lakói a magyar népesség történelmi területein elterjedt nyelvújítás utáni magyar nyelvet használják anyanyelvként, de több helyi szó és kifejezés tarkítja nyelvüket. A székely-sziget adta körülmények miatt is a lakosság töredéke tud csupán a hivatalos állami nyelven, románul, elfogadhatóan írni, olvasni és beszélni. Hagyományos foglalkozás a szénégetés, amit a falu lakói közül még ma is többen űznek.

Viselet: Férfiaknál hagyományosan fehér gyapjúposztó alapú székely harisnya, leginkább fekete sújtással, és székely ing kis mellénnyel, amit árvalányhajas báránybőr sapka vagy ritkán kalap és magas szárú fekete csizma egészít ki. A székely harisnya szorosan testre simuló szabása jelzi e nép erdei munkájának kívánalmait. A női viseletet szintén fekete csizma jellemzi, a fehér harisnya fölött színes szoknya, amelyet a székelység és a magyarság színei, a fekete, piros és zöld függőlegesen csíkozott váltakozása tesz díszessé. A szoknyát a hátul derékban megkötött fehér alapú gyakran pirossal hímzett kötény díszíti. A női fehér ing fölött a szoknyához hasonló csíkos mellény a viselet, míg a hajban díszes, általában piros alapú gyöngyökkel díszített pártát viselnek. Manapság csupán a hagyományos őszi szüreti-bálon, vagy más kivételes alkalmakkor viselik a legények és lányok. 

Látnivalók:

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Farkaslaka szívében üzletre lelünk, megállunk egy kis időre. Bekérezünk az udvarra. Szerencsénk van. Asztal, pad, napernyő, mosdó, wc stb. Minden extra megtalálható, ami kell. Csak úgy... Megszervezve sem tudtunk volna jobbat találni. Ez történik kb. egy órakor. Falatozunk jó sokat, üditőzünk. Elidőzünk. Már d.u. két óra körül járhat az idő.

Ebédszünet a farkaslaki hátizsákmegőrző udvarán

Megtelt gyomorral indulunk tovább. Mostantól kezdve egészen a Gordon-hegy tetejéig kitartó lesz a felfele menet. Közben keressük a Tamási Áron szülőházát egy fotó erejéig. Kérdezősködünk, aztán meg is leljük ezt a kis szép parasztházat:



Felfelé a Gordon-tető, a Jézus szíve kilátó felé. Még az elején. A pihenő már itt is jól jön
Na, Laci... fel-fel

Kisebb csoportokban felfelé
Még felfelé
Még mindig felfelé
Még mindig nem értünk fel...
   

Két funkciós bádogalkotás: állatitató és zarándokmosdató 

Párbeszéd két Laci között:

💬 Ne is mondd! Ez kemény volt!

💬 Hmm...De még milyen lesz!

Útközben megállunk a Gordon-hegy oldalában található faragott Mária-szobornál. Nem csak testpihentető ez a pár perc. Ima után egy pár pillanatig csendben és a jelenben maradva elgondolkodunk miért is vagyunk itt, miért rójuk lépéseinket a Mária-úton, majd felidézzük a múltunkban történéseket és megfogalmazzuk a jövőhöz kötődő vágyainkat, titkon áhitott kívánságainkat-céljainkat

Bence-féle lassú cselespanoráma: mire elkészül, Noéminak is kedve támad fotózni... Már azon sem lepődnék meg, ha Bence is rajta lenne... 

Az utolsó stációk. Nincs már messze a kilátó
Egy kis testgyakorlat Jézus szíve felé
Fáradság és a Prigat együttesen kiütéssel győz
A fakilátó a Gordon-hegy keleti felében
A fakilátó utáni pihenőtől már lefelé. Oroszhegy és persze hármunknak a szállása is innen már csak pár száz méter
Kutyariadó előtt egy pár perccel
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hátha valakit érdekel...

Fekvése: A falu Székelyudvarhelytől 11 km-re északra az Őrhegy déli lábánál a Bosnyák- és a Balé-patakok völgyében fekszik.

Nevének eredete: Nevét az ómagyar urit (= hegyi út) főnév alapján (amely olyan hely, ahova utat kellett vágni), vagy első szláv telepeseiről kaphatta. Pesty Frigyes helynévgyűjtő kérdéseire, 1865. január 23-án Tamás András községi jegyző a következő magyarázatot adta a falu nevének eredetéről: "Oroszhegy elnevezésről a nép ajkán ma is élő hagyományból azt következtethetni, hogy ez elnevezés a község éjszaknyugati részén emelkedő Őrhegy nevű magoslatról vette elnevezését, amelyen az említett hagyomány szerént a hajdoni tatárjárás hadmozzanatait orozva kémlelte volna, innen Oroszhegy."

Története: A falut 1334-ben Uriczhegy néven említik először. Az Őrhegy melletti Deskő-hágó közelében találhatók Mákvár csekély maradványai. A vár az ásatások eredményeképpen a korai bronzkorból származik. Az egykori Udvarhelyszék egyik legnépesebb települése. 1567-ben 56 portával találjuk. 1606-ban Farcád, Hodgya és Farkaslaka közti határperben 59 oroszhegyi gazda nyilatkozott. Érdemes közölnünk a névsort, mert olyan családnevekkel találkozunk, melyek ma már csak, hely, - dűlő nevekben maradt az utókornak, vagy már nem léteznek
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 
Elérjük Oroszhegy határát. Kutyaugatástól viszhangzik az erdő. Nagy a kutyazaj. Felvesszük az előre megbeszélt csatarendet. Kutyariasztósok (két személy) előremennek, a (túra)botosok (négy személy) középen maradnak, a petárdás nehéztüzérség (egy személy) hátulról bíztosítja a csapatot. Így is járunk el. Minden megy, mint a karikacsapás. A két Laci elöl bátorkodni mer. Haladunk előre is, szépen. Andinak hátraszólunk, hogy meg lehet gyújtani a zajkeltőt. Még időben meg is érkezik a nagy bumm-bumm. Időközben a száraz avar szinte begyullad... Üggyel-bajjal oltják ki a csapat hátsó képviselői. Mindeközben kiérünk a bükkfaerdőből és lent a völgyben elérünk egy települést. Oroszhegyen találjuk magunkat. A zajkeltés hatása nem marad el. Szétszalad a kutyahorda, két szerencsétlen parasztpincsi fut be egy-egy kapu alá vonyítva-ugatva... A gazdáik kint a falu utcáján összenéznek, majd ránk ugyancsak értetlenkedve: a nagyágyut ezek ellen vetettük be? Nem tudjuk magunkban tartani, kitör belőlünk a nevetés. Vidám hangulatunk közepette leljük meg aznapi szállásunkat. A hangulatot megtöri a közben megérkező autó, amely négy társunkat fogja hazaszállítani. Hármunk csomagjait a szállásunkon hagyva legurulunk a többiekkel a falu központjába. Sör és élménymegbeszélés. Sajnos nem tudnak maradni. Szomorú szétválás. Ma még vasárnap, másnap már hétfő. A csapat töbségét tanárok alkotják. A vakáció ellenére idő lesz, még pedig munkaidő.
    A két napi együttlét elegendő megbeszélni valót hagy maga után. A meredek kis utcán felefelé, szállásunk felé baktatva folytatjuk a közös hétszemélyes zarándoklat élményeink megosztását. Most már csak három felé. Csak az az egy vigasztal, hogy másnap folytatjuk. A hosszú vándorútakon a vándorlás folytatása, az úton lelt élmények tartják a vándor inában az erőt. A zarándokot ezek a megtapasztalások hajtják szakadatlan, mindaddig amíg a célját el nem éri. Viszont nem a cél a fontos, hanem maga az Út. A cél nincs távol. Most már.... Fele mögöttünk, fele előttünk, fele a csapatnak estére már otthon, felének (nekünk) még az Úton a helyünk. Nem volt teljesen biztos, hogy így fognak történni a dolgok. Két személy mondta csak biztosra a mai napi hazatérést, egy személy bizonytalan volt a zarándoklat terjedelmével kapcsolatosan, a negyedik személynek pedig a lábán több vízhólyag keletkezett, ő emiatt nem tudta folytatni a zarándoklatot. Ő az utolsó napon amúgy nem tudott volna velünk tartani. Csak három napra mondott igent, de sajnos csak két nap lett belőle. A vízhólyagok számára lefaragták a zarándoklat terjedelmét.
    Szállásunkra érve vacsorát kapunk szállásadónktól. Tusolás és alvás. Kell ennél több egy fáradt zarándoknak?

Bejegyezte: dátum:
Címkék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)