Páros zarándoklat páratlan tapasztalatokkal
Budapesttől Lébényig
Budapesttől Lébényig
VII. Szakasz: 27,0 km
Pannonhalma - Győr
A kitartás napja
Merj szeretni és szeretetet elfogadni!
Távolságok útfajta szerint
Földút ................................... 10.0 km
Köves, murvás, homokos út .......... 3.5 km
Aszfaltút .................................. 13.5km
Földút ................................... 10.0 km
Köves, murvás, homokos út .......... 3.5 km
Aszfaltút .................................. 13.5km
Korgó gyomorral ébredek. A késő esti laktató vacsora nincs többé. Utólag megette a sok kilométer. Ez csak pillanatnyi érzés, vagy átalakult a mai gyaloglást legyőző energiává? Majd tudni fogom, csak induljak neki a mai adagnak... Készülődés sűrgés-forgás. Rövid reggeli, majd cuccainkat összepakoljuk. Andival megegyezünk, hogy nem hagyjuk ki az apátság meglátogását. ha sok időbe is telik és későn is indulunk tovább. Miután közöljük szándékunkat a Szent Jakab Ház adminisztrátorával, kulcsot ad és megegyezünk vele, hogy a látogatás idejére csomagjainkat egy bezárható helységben hagyhatjuk, majd visszatértünkkor, ha nincs senki az udvarban a kulcsot a postaládába dobhatjuk. Így az apátság felé vezető erős emelkedőt kedvenc zsákjaink nélkül küzdjük le. Van is egy kis különbség. Jó érzés így súly nélkül dombra föl. Az apátsághoz érve, zarándokútleveleinket felmutatva harmad áron veszünk jegyet. Kapunk egy-egy fülhallgatós kütyüt, amelyen megnyomva a HU gombot, az apátság főbb látványosságainak bemutatását hallgathatjuk végig. Nyomhatnánk esetleg CH, vagy NL gombokat is, de egyelőre nincs annyi időnk, hogy nyelveket is tanuljunk... Így a kütyükkel egymás mellett, de egymástól függetlenül, a különböző stációkat egymásnak elmutogatva, a fülünkkel követve a sorrendet látogatjuk meg az apátságot.
A templom kisebbik bejárata. A túristák csak ezt használhatják
A Tihany-apátság alapítólevele
i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia
Szomjunkat agy-, test- és kedvélénkítő gyömbéres üdítővel kezeljük az apátság mellett lévő vendéglőben. Az éhség nem kínoz, így egy darabig a látnivalókat emészthetjük, szótlanul ereszkedünk alá a Szent Jakab Házhoz. Aztán egyszerre ered meg a beszélőkénk. Kibeszéljük a látottakat. Annak ellenére, hogy délre végzünk, egyetértünk abban, hogy megérte meglátogatni az apátságot, még így is, hogy mindkettőnk átélte már az élményt. A részletekben rejlik az érték. Sok új dolgot tudtunk meg-fedeztünk fel az apátság látogatása közben.
Kanyarogva -most már zsákjainkkal a hátunkon- ereszkedünk alá a Pannonhalmán átvezető főút felé. Elérve azt, jobbra jelzünk, Écs felé véve a sárga kagylókkal jelzett útunkat. Aszfaltút. Járda, majd megint aszfaltút, még hozzá kanyargós. Elhagyjuk a történelmi Pannonhalmát. Egyik kanyarban a vasútat keresztezve megpillantjuk Écset, majd egy másik, élesebb kanyarban orral, majd szemmel észleljük a helység szeméttelepét. Így, gyalogosan nehéz nem észrevenni. Orrfacsaró bűz jelzi a telep hollétét. "Alig észrevehetően" lépteink gyorsulnak egy keveset. Nemsokára a szél orrunktól elragadja a bűzt, így visszavehetjük lépteink gyakoriságát. Miután Écsen áttérünk a forgalmas 82-es győri út túlsó oldalára, vásárolunk egy-egy gyomortömítőt üdítővel kisérve. Észrevételezve az óriási forgalmat, nem sok időt töltünk az út szélén péksüteményeinket majszolgatva. Menekülünk a főút kipuffogóbűzös zajától. Így jószerivel rövidül le az écsi tartózkodásunk.
Követve kedves kis sárga kagylóinkat, egy emelkedőnek kell nekifussunk. Érdekes ez az erodált út. A domborzati szintnél legalább három méterrel lennebb vezet, így küszködjük magunkat felfelé. Elég kemény az emelkedő és még hozzá sáros is. Ragadós és csúszós. Kettő az egyben. Nem könnyű a feladat. Rövidesen két út áll előttünk, melyiket válasszuk? A jelzetlent? És ... igen. Úgy néz ki, hogy letértünk útunkról. Nincsenek jelzések. A kedves kis sárga kagylóink eltűntek. Mintha a föld nyelte volna el őket. Egy darabon Andi előttem szedegeti a lábait. Követem és beérem. Tanakodunk. Most már egymás mellett menetelünk, folytatva a jelzetlen útat, abban reménykedve, hogy egyszer csak jelzett lesz. A hegyoldalban hullámozva követjük a még mindig jelzetlen útat. Érdekessége, hogy felfelé föld-, lefelé meg betonút.
Csodára várunk, és nem következik be. Nem kell nagyon bölcsnek lenni, hogy kijelenthessük: ez az út bizony jelzésmentes. Ráadásul úgy tűnik, hogy amolyan zsákutcába kerültünk.
Vígasztalásként a fotócsodáért már megérte... Hátra arc, egy-kettő! Visszafordulunk és a közös eltévelyedésünk színhelyéhez közeledünk. Andi vállalja, hogy visszamegy az utolsó jelzésig, majd visszajelez SMS-ben, ha ott megleli a jelzést... Modern zarándoklat, modern eszközökkel. Elmegy a kedvem egy kicsit a vándorlástól. Sőt, enyhén szólva füstölgök magamban. Hogy nem tudnak kitenni egy böcsületes nyílat? Egyenesen, vagy görbén... mindegy, csak valamilyent, hogy ne kelljen megérzéseinkre támaszkodjunk, biztosra menjünk, arra amerre kell, nem amerre nem kell... Emígy folytatom a füstölgést magamban, mígnem tűzre nem gerjedek. A telefonom bippentése azonnal kioltja a tüzet. Most megint csak füstölgök. A bippentés jelzés értékü, mert azt jelzi, hogy megvan a jelzés. Azonnal indulok is Andi felé, vissza -remélem most már- a jelzés felé. Andi csak üggyel-bajjal kapta meg a jelzést, mert annak őnagysága, erőssége és helyzete sem volt megfelelő... Kb. öt centis, halvány és a dús lombok között rejtőzött szegénykém. Most már a jelzés is, de az idő is megvan. Legalább fél óránk odaveszett. No, mindegy! Legfeljebb fél órával később érünk Győrre. Hmm... Egy plusz séta sosem árt, csak már közelednénk az esti szállásunk felé is egy kicsit. Mostanáig csak keringtünk, mint dongó a virág körül. Mire visszaérek, lassan elfeledem a potyafélórát. Elpárolog belőlem mindenféle bosszúság. Útunkat folytatva, egy dombtetőn próbálunk nagy üggyel-bajjal minden lépésünket kiszámítva előrehaladni. Ragadós-cuppanós dagonyatenger és bakancstalpsárleáztatópocsolyatenger. Ez a két útállapot váltogatja egymást enyhén szikkadt ragadásmentes félszáraz átmenettel. Általában szintben haladunk, de van amikor enyhén föl-le hullámozva a már említett körülmények között. Kisvártatva a körülmények kezdenek folyamatoson változni (legalább nem unatkozunk). Íme:
Az erdei út egy kicsit hosszúra sikeredik. Soká lesz, mire egy földmérő toronyhoz érünk. Egy felirat nagyon tiltja, hogy a tetejébe felmásszunk, de mi nagyon fel akarunk jutni... Az ajtó tárva-nyitva, egy pár cikk-cakk vaslétra, no meg egy kis vállalkozókedv is van készleten, így könnyen feljutunk a torony tetejére. Egy-egy sportszelet bánja a mutatványt. Stratégiai hely. Nemcsak hogy a mai útszakasz legmassabb pontja, hanem a környéket is uralja a maga 313 méterével. A Magas-hegy névre hallgat. Körös-körül messzire ellátni. Természetesen körülnézünk. Látni, hogy honnan jöttünk és azt is, hogy merre tartunk. Egyidejűleg pihenünk és fotózunk is. Látszik a közeli TV-torony is, amely mellett -legalábbis térképünk szerint- el fogunk haladni.
Persze miután lemászunk a kilátóról, zsákjainkat újra felvesszük a hátunkra és újra nekivágunk az Útnak. Egy kis ideig lefelé, majd megint felfelé tart az ösvény. "Leisút", "felisút". Mindkettőből volt eddig részünk bőven... Nem telik el sok idő és megérkezünk a fentebb említett TV-toronyhoz. Innen már tényleg csak lefelé vezet útunk. "Boldogan" ereszkedünk lefelé a lombos hegyoldalon. A tüdőnk megmenekült és most térdjeink következnek. Hétvégi házak között haladunk el. Tulajdonképpen ez a Györgyújbaráthoz tartozó üdülőtelep.
Rövid, kellemes az ereszkedő. Nemsokára egy térhez érkezünk, ahol egy pompás kút kínálja üdítő vízét. Én kihasználom a lehetőséget. Nekivetkezek és kezelésbe is veszem a kút karját. Kívül-belül felfrissülök. Andi csak pislog felém a pihenőhely fapadjáról. Látom rajta, hogy kívánja ő is a külső felüdülést, de hát... ez egy elég forgalmas hely... Ez van, egyelőre csak szomjoltás fér bele a programjába, neki csak az esti órákban lesz a másik fajta felüdülés, a győri szálláshelyünkön.
Nosza, rajta! Tovább, tovább! Balról Györgyújbarát mellett (fölött) haladunk el. Mi előre tartunk. Arra, amerre sárga kagylójeleink az irányt mutatják.
Tovább kanyargunk, ereszkedve, veszítve a tengerszint fölötti (25Om) magasságból, mígnem egy másik helységbe nem érünk. A főút mellett egy cukrászda. Energiapótlás egy-egy sütivel és colával. A pihenő alatt rásandítok a térképre. Ménfőcsanak a helység neve. Azt is kibogozom, hogy három km és az autosztráda alatt átbújva, a Rába melletti töltésen haladva utána már csak nyolc km-t kell megtegyünk új szállásunkig. Hm... a maradék 11 az mégsem a kezdő 27...
A láp fölött egy deszkából készült ösvényen haladunk a sztráda felé.
Mielőtt átbújnánk a sztráda alatt, először egy kilátónál készítek egy "el"gondolkodtató fotót. Íme:
A folyó töltésén haladva őzeket pillantunk meg. A mélyzöld ártéren, az óriási nyárfák védelmében lassan, kecsesen szökkennek tova. Hosszúra sikeredik a győri bevonulás. Több, mint egy óránkba telik, míg elérjük a város szélét.
Cikk-cakkban az utcákat, de leginkább a jeleket követve lassan közeledünk a mai esti célunkhoz. Egy felüljáróhoz érünk. A vasúti sínek fölött haladunk el. Sőt, majdnem hogy a vasútállomás fölött. Itt fogunk felszállni visszafelé jövet a Szegedre induló vonatra. De azelőtt az autóbuszállomáson még meglessük a Lébényről Győr felé tartó buszjáratokat, sőt gyorsan le is fotózzuk azt későbbi tanulmányozás végett.
Elhaladunk a városháza mellett is (fenti fotó). Itt már nagyon is ránkesteledve "végighajtunk" a sétáló utcán. Vendéglátó helységek sokasága. Sűrűn váltogatják egymást a fagyizók, vendéglők, sörözők. Sok a korzózó ember, sok a magyar szó, kevés német szóval fűszerezve. A sok ember sok zajjal jár. A pezsgés rövid ideig tart, de ebben az állapotban gyorsan le is merít bennünket.
A szállásadónk által leírt útvonalon most már slattyogva-andalogva haladunk át a Rába fölött áthajló hídon.
Legalább egy fertály óra hosszan kell a Kossuth-úton menetelni, míg a "Cirill és Metód Ház" zarándokszállásunkhoz érünk. A vasútállomástól a szállásunkig gyakorlatilag lámpafényben szeljük át Győrt. Nem kis teljesítménynek számít a mai, mert számbavéve a késői indulást, (dél körül indultunk útnak) a távhoz viszonyítva -hullámozva, igaz- legnagyobb szintkülönbségeket kellett leküzdjünk. Az utolsó száz méteren dícsérjük-bíztatjuk is magunkat, majd ezt teszi a szállásadó hölgy is, aki már a kapuban vár. Utólag elárulja, hogy azt leste mennyire lengünk ki a függőlegeshez képest, mennyire dűlöngélünk az aszfaltozott járdán. Szomjasak vagyunk. Ellépek sörért. Sőt.... futok, hogy nehogy bezárjanak. Hogy mi mindenre nem képes valaki a sörért megtenni... Egy teljes napi gyaloglás (27km...) után egy futás felér egy egész floorball mérkőzéssel is. Én mondom. Egész jó edzésforma. No... megvan a sör és a két hölgy is. Sör nekik is, nekünk is jut. Előkerül a szépvízi pálinkám is. Még az utolsó cseppjeit is kihörpintjük. Jó hangulatunk kerekedik. Még a frissítő tusolás előtt osztjuk meg egymással napi élményeinket. A sörkísérettel együtt maga a tudat, hogy utolsó gyaloglónapunk következik, elfeledteti fáradságos napunkat és az alvás előtti pillanatokra ráedzve sikerül kellemesen ellazulnunk.
A védőfalon kívülre kikandikálva
Az udvar. A papnevelde fiú bentlakásai
A templom nagyobbik bejárata, a fölé magasodó toronnyal
A nagy templomkapu
Mint mindenhol, itt is a kis kaput kell keresni...
A gótikus bazilika. Boltívek teherbírása.
Ólomüveg
A román stílusú altemplom
A sötétség fogságában
Csúcsdísz Szent István királyunk pecsétjével
Ezen a kapun hagyjuk el a templomot
és a kerengőbe jutunk
Az a sok-sok év...
A belső udvarból a már ismert templomtorony
Egy régi falrészlet
Az udvaron a könyvtár felé tartva
Az apátság (főmonostor) - korabeli ábrázolás
A könyvtár egyik plafonfestménye
Könyvritkaságok
Az ezer éves tudás és a csend birodalma
A PANNONHALMI ALAPÍTÓLEVÉL
1001 |
 |
"Pannónia hegyén lévő Szent Márton monostornak ... olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyet Montecassino Szent Benedek monostora kapott. "E szavakkal részesítette Szent István király a pannonhalmi monostort kiváltságokban. Az oklevél szerint Géza fejedelem (†997) kezdte el a pannonhalmi Szent Márton monostort. Fia, István pedig befejezte; fogadalmat tett Szent Mártonnak, ha érdemeiért a külső és belső ellenségei legyőzi, akkor Somogy megye dézsmáját az ő tiszteletére épült monostornak adja. Ez a jövedelem segítette a pannonhalmi monostor felépítését. Az első magyar király ezenkívül ugyanazzal a szabadsággal ruházta fel Pannonhalmát, amilyennel Montecassino (Itália) apátsága rendelkezett; kivette a megyéspüspök joghatósága alól: szabadon választhattak apátot, akit az általuk választott püspök szentelhetett fel, az apát szandálban misézhetett stb.
Mivel a pannonhalmi oklevél szövegének megfogalmazása nem egységes: hol egyes számban, hol többes számban van fogalmazva, s ráadásul Kálmán király (1095-1116) pecsétje függ rajta, hitele kétséges. Feltételezés szerint a többes számban fogalmazott szöveget a német császár kancellárjának, Heribertnek C betűvel jelzett munkatársa készítette már a magyar király udvarában 1002-ben, s abba a 11/12., illetve a 12/13. század fordulóján belefűzték (interpolálták) az egyes számban lévő szöveget.
Az oklevél mai formájában -ha áttételesen is- mutatja, milyen lehetett egy I. (Szent) István király korában (1000-1038) kibocsátott oklevél Magyarországon. Az István királynak tulajdonított mintegy tucatnyi oklevél közül ez az egy maradt fent eredeti formában. Igen nagy súlya van minden egyes szavának, mivel a korai magyar történet nem bővelkedik forrásokban. Ráadásul a Szent István neve alatt ránk maradt oklevelek hitele, létrejöttük körülményeinek magyarázata rendkívüli mértékben erre a pannonhalmi oklevélre lett alapozva. Szent István oklevelei közül csak az egyik, a görög nyelvű hiteles, a többi, latin nyelven íródott oklevél már kevésbé állja ki az oklevélkritika próbáját. Két püspökség, a veszprémi és a pécsi (1009) alapításáról szóló oklevelek a pannonhalmi oklevél távoli rokonainak tűnnek. Vannak azonban olyanok is, amelyek szövegei szinte testvérei a pannonhalminak. Ezek is mind bencés monostorok alapításáról szólnak, mint a pécsváradi (1015), a két zalavári (1019 és 1024) és a bakonybéli (1037). Akad persze olyan, mint a székesfehérvári, hogy utalásokból, szövegtöredékekből lehet csak vajmi keveset tudni róla. Némelyikük (pl. a nyitrai püspökség alapítása) pedig semmi jelét nem mutatja annak, hogy bármi köze is lenne korai történelmünk e jelentős fordulópontjához, a magyar királyság létrejöttéhez.
Az oklevél a Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltárban Capsarium no 2 (capsa 13. A) jelzet alatt található. A 4S,S x 48 cm nagyságú hártya hátlapjára 8,5 cm átmérőjű kerek pecsét van befüggesztve, a pecséten trónon ülő királyi alak látható, a pecsét sérült felirata: [+ COLOMANNVS DEI GRATIA] VNGARORVM REX = [Kálmán Isten kegyelméből] a magyarok királya.
|
A pannonhalmi apátság alapítólevele "élőben-eredetiben"
A Tihany-apátság alapítólevele
A könyvtárban leadjuk a fülhallgatós kütyüket, így gyakorlatilag végetér a főmonostor látogatása.
i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia
A Pannonhalmi Bencés Főapátság: 996-ban alapított, és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járásban, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával. Vezetőjük Várszegi Asztrik főapát. Pannonhalma mai elnevezése Kazinczy Ferenc költő és Guzmics Izidor bencés szerzetes levelezésében fordult elő először. A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít, a település a turizmusra van berendezkedve. A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik. A főapátság látványos épületegyüttese a Bakony és a Kisalföld találkozásánál elterülő, közel 300 méter magas dombon, a Szent Márton-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus bazilika az évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek. Az egész épületegyüttest a magyar klasszicizmus egyik legismertebb alkotása, az 55 méter magas torony koronázza. Pannonhalma eredeti neve Győrszentmárton. Ősidők óta lakott hely, némely történetíró szerint Civitas Pannonia nevű római város helyén épült. Az első település a 10–11. században itt álló fejedelmi udvarház és annak Pándzsa-völgyi birtoka volt. A szállást, majd a falut 996-tól alakították ki, miután Géza fejedelem Csehországból behívott bencés szerzeteseket telepített le a dombon. I. István megerősítette a monostor jogait. Albeus mester, IV. Béla hiteles összeírója, akit a király Szent Márton monostor birtokainak összeírásával bízott meg, 1240 körül említi a falut e néven. Uros apát (1207-1243), a ma is álló templom építtetője visszaverte a mongolokat a monostor-erőd falai alól. A tatárjárás után a falu ismét benépesült. 1334-ben Károly Róbert a pannonhalmi apátot megerősíti az alsoki vásárjogában. A 14–15. század az első nagy felvirágzás ideje. Néhány szomszédos, életképtelenné lett birtok, szállás vagy falu csatlakozásával, illetve beolvasztásával megnőtt a határ, felduzzadt a lakosság és megjelent a szántóvető népesség, vele a telkes, sőt a majoros gazdálkodás is. Részben önállósult Felsok (a mai Váralja), de piac- és vásártere közös Alsokéval. A település a falu (villa) rangjára emelkedett, ekkor már volt temploma (1338) és plébániája, ami nevét a bazilika védőszentjéről kapta.
Kijutunk az udvarra, még benézünk az ajándékboltba is, de tényleg csak nézelődünk. Kikapcsoljuk a pénztárca-funkciót. Nem vásárolunk. Igaz, már csak negyven kilométernyire vagyunk Lébénytől, de nem igazán cipelnénk azt a plusz súlyt is, bármennyi is legyen az. Kószálunk az apátság udvarán, a Szent Márton-hegyen és fotózzuk a szép épületeket.
Az apátsághoz közeli milleniumi emlékmű
A legtávolabbi, a Boldogasszony-kápolna
Kápolnabelső
Szomjunkat agy-, test- és kedvélénkítő gyömbéres üdítővel kezeljük az apátság mellett lévő vendéglőben. Az éhség nem kínoz, így egy darabig a látnivalókat emészthetjük, szótlanul ereszkedünk alá a Szent Jakab Házhoz. Aztán egyszerre ered meg a beszélőkénk. Kibeszéljük a látottakat. Annak ellenére, hogy délre végzünk, egyetértünk abban, hogy megérte meglátogatni az apátságot, még így is, hogy mindkettőnk átélte már az élményt. A részletekben rejlik az érték. Sok új dolgot tudtunk meg-fedeztünk fel az apátság látogatása közben.
Itt még a Szent Jakab háznál. A dombtetőn a főmonostor. Elvesszük az ebédlőben hagyott csomagjainkat és a kulcsot bedobjuk a postaládába
Kanyarogva -most már zsákjainkkal a hátunkon- ereszkedünk alá a Pannonhalmán átvezető főút felé. Elérve azt, jobbra jelzünk, Écs felé véve a sárga kagylókkal jelzett útunkat. Aszfaltút. Járda, majd megint aszfaltút, még hozzá kanyargós. Elhagyjuk a történelmi Pannonhalmát. Egyik kanyarban a vasútat keresztezve megpillantjuk Écset, majd egy másik, élesebb kanyarban orral, majd szemmel észleljük a helység szeméttelepét. Így, gyalogosan nehéz nem észrevenni. Orrfacsaró bűz jelzi a telep hollétét. "Alig észrevehetően" lépteink gyorsulnak egy keveset. Nemsokára a szél orrunktól elragadja a bűzt, így visszavehetjük lépteink gyakoriságát. Miután Écsen áttérünk a forgalmas 82-es győri út túlsó oldalára, vásárolunk egy-egy gyomortömítőt üdítővel kisérve. Észrevételezve az óriási forgalmat, nem sok időt töltünk az út szélén péksüteményeinket majszolgatva. Menekülünk a főút kipuffogóbűzös zajától. Így jószerivel rövidül le az écsi tartózkodásunk.
Útközben - löszút
Löszfal. Seregélyeknek és -ideiglenesen- fecskéknek jó fészekrakó hely
Lösz-bobpálya
Követve kedves kis sárga kagylóinkat, egy emelkedőnek kell nekifussunk. Érdekes ez az erodált út. A domborzati szintnél legalább három méterrel lennebb vezet, így küszködjük magunkat felfelé. Elég kemény az emelkedő és még hozzá sáros is. Ragadós és csúszós. Kettő az egyben. Nem könnyű a feladat. Rövidesen két út áll előttünk, melyiket válasszuk? A jelzetlent? És ... igen. Úgy néz ki, hogy letértünk útunkról. Nincsenek jelzések. A kedves kis sárga kagylóink eltűntek. Mintha a föld nyelte volna el őket. Egy darabon Andi előttem szedegeti a lábait. Követem és beérem. Tanakodunk. Most már egymás mellett menetelünk, folytatva a jelzetlen útat, abban reménykedve, hogy egyszer csak jelzett lesz. A hegyoldalban hullámozva követjük a még mindig jelzetlen útat. Érdekessége, hogy felfelé föld-, lefelé meg betonút.
Itt éppen lefelé tartva. Az a bizonyos betonút, vasazva.
A vasazat -gondolom- nem csak erősítésnek van berakva.
A négykerekűeknek amolyan csúszásgátló gyanánt is szolgálhat
A vasazat -gondolom- nem csak erősítésnek van berakva.
A négykerekűeknek amolyan csúszásgátló gyanánt is szolgálhat
Csodára várunk, és nem következik be. Nem kell nagyon bölcsnek lenni, hogy kijelenthessük: ez az út bizony jelzésmentes. Ráadásul úgy tűnik, hogy amolyan zsákutcába kerültünk.
Az apátság keretben. Eltévelyedésünk után egy kilométernyire. A fotó a már távoli pannonhalmi apátságról készült, szőlőindákkal megerősített kerítés dróthálóján keresztül
Vígasztalásként a fotócsodáért már megérte... Hátra arc, egy-kettő! Visszafordulunk és a közös eltévelyedésünk színhelyéhez közeledünk. Andi vállalja, hogy visszamegy az utolsó jelzésig, majd visszajelez SMS-ben, ha ott megleli a jelzést... Modern zarándoklat, modern eszközökkel. Elmegy a kedvem egy kicsit a vándorlástól. Sőt, enyhén szólva füstölgök magamban. Hogy nem tudnak kitenni egy böcsületes nyílat? Egyenesen, vagy görbén... mindegy, csak valamilyent, hogy ne kelljen megérzéseinkre támaszkodjunk, biztosra menjünk, arra amerre kell, nem amerre nem kell... Emígy folytatom a füstölgést magamban, mígnem tűzre nem gerjedek. A telefonom bippentése azonnal kioltja a tüzet. Most megint csak füstölgök. A bippentés jelzés értékü, mert azt jelzi, hogy megvan a jelzés. Azonnal indulok is Andi felé, vissza -remélem most már- a jelzés felé. Andi csak üggyel-bajjal kapta meg a jelzést, mert annak őnagysága, erőssége és helyzete sem volt megfelelő... Kb. öt centis, halvány és a dús lombok között rejtőzött szegénykém. Most már a jelzés is, de az idő is megvan. Legalább fél óránk odaveszett. No, mindegy! Legfeljebb fél órával később érünk Győrre. Hmm... Egy plusz séta sosem árt, csak már közelednénk az esti szállásunk felé is egy kicsit. Mostanáig csak keringtünk, mint dongó a virág körül. Mire visszaérek, lassan elfeledem a potyafélórát. Elpárolog belőlem mindenféle bosszúság. Útunkat folytatva, egy dombtetőn próbálunk nagy üggyel-bajjal minden lépésünket kiszámítva előrehaladni. Ragadós-cuppanós dagonyatenger és bakancstalpsárleáztatópocsolyatenger. Ez a két útállapot váltogatja egymást enyhén szikkadt ragadásmentes félszáraz átmenettel. Általában szintben haladunk, de van amikor enyhén föl-le hullámozva a már említett körülmények között. Kisvártatva a körülmények kezdenek folyamatoson változni (legalább nem unatkozunk). Íme:
Bújj, bújj, zöld ág. Kanyargó fű és lomblabirintus
Ez egy egyenes, aránylag sármentes út.
Mint a mesében: és csak mentünk, mentünk, mendegéltünk. Előre, csak előre. De nem... Közben az volt az érzésünk, hogy csak körbe megyünk. Noha rég elhagytuk már Pannonhalmát, énekeltem is magamban: erdő, erdő, erdő, pannonhalmi kerek erdő...
Ez meg egy kanyargó, igencsak sáros út.
Itt az út melletti aljnövényzet és az erdő is sűrű. Kizárásos alapon a földúton tesszük lábainkat alapos egymásutánságban. Még szerencse, hogy úgy ahogy haladni tudunk a megszikkadt sárszigeteken,
amelyeket az autók kerekei -felgyűrve a sarat- hoztak létre -és csak gondolatban, persze- kívánom, hogy semmi se álljon vissza a régi kerékvágásba...
Az erdei út egy kicsit hosszúra sikeredik. Soká lesz, mire egy földmérő toronyhoz érünk. Egy felirat nagyon tiltja, hogy a tetejébe felmásszunk, de mi nagyon fel akarunk jutni... Az ajtó tárva-nyitva, egy pár cikk-cakk vaslétra, no meg egy kis vállalkozókedv is van készleten, így könnyen feljutunk a torony tetejére. Egy-egy sportszelet bánja a mutatványt. Stratégiai hely. Nemcsak hogy a mai útszakasz legmassabb pontja, hanem a környéket is uralja a maga 313 méterével. A Magas-hegy névre hallgat. Körös-körül messzire ellátni. Természetesen körülnézünk. Látni, hogy honnan jöttünk és azt is, hogy merre tartunk. Egyidejűleg pihenünk és fotózunk is. Látszik a közeli TV-torony is, amely mellett -legalábbis térképünk szerint- el fogunk haladni.
A kilátón készített sok fotó közül ez az egy (ez is ferdére sikerült) fotó maradt csak használható.
Én ügyes voltam és a ZOOM-on úgy felejtettem a telefonomat. Emiatt az összes fotóm szétesett, homályos lett
Én ügyes voltam és a ZOOM-on úgy felejtettem a telefonomat. Emiatt az összes fotóm szétesett, homályos lett
Diófák között vezet útunk. Az útleírásban szereplő kúthoz érünk.
A jel is megvan és az irány is
A jel is megvan és az irány is
Enyhe ereszkedő
Egy hatalmas hársfa alatt található a vizes pihenőhelyünk
Nosza, rajta! Tovább, tovább! Balról Györgyújbarát mellett (fölött) haladunk el. Mi előre tartunk. Arra, amerre sárga kagylójeleink az irányt mutatják.
Az üdülőtelepet elhagyva, Világosvár felé poroszkálunk egy földúton
Útszéli szilvaszedés és evés közben rácsodálkozunk a tájra.
Közeli érdekes vegyes: lucernatábla, fenyő, búzatábla...
Közeli érdekes vegyes: lucernatábla, fenyő, búzatábla...
távolban pedig a látóhatáron már feltűnik a Győrhöz közeli Gyirmót
Tovább kanyargunk, ereszkedve, veszítve a tengerszint fölötti (25Om) magasságból, mígnem egy másik helységbe nem érünk. A főút mellett egy cukrászda. Energiapótlás egy-egy sütivel és colával. A pihenő alatt rásandítok a térképre. Ménfőcsanak a helység neve. Azt is kibogozom, hogy három km és az autosztráda alatt átbújva, a Rába melletti töltésen haladva utána már csak nyolc km-t kell megtegyünk új szállásunkig. Hm... a maradék 11 az mégsem a kezdő 27...
Szúnyogtenyézde, avagy halastó
A holt Marcal-ágon átívelő híd, rajta (még) Andi árnyéka
A láp fölött egy deszkából készült ösvényen haladunk a sztráda felé.
Egy magyar vándor
Nagyon süt a nap a facaminón
...és még egyet a holtágon kialakult tóról
"Gyönyörű" a rálátás a sztrádára. Háttérben már látszanak a Rába-ártéri magas nyárfák
Elhagyva egy gátőrházat az út felvisz a Rába töltésére
A folyó töltésén haladva őzeket pillantunk meg. A mélyzöld ártéren, az óriási nyárfák védelmében lassan, kecsesen szökkennek tova. Hosszúra sikeredik a győri bevonulás. Több, mint egy óránkba telik, míg elérjük a város szélét.
Kálvária-templom - Győr
Cikk-cakkban az utcákat, de leginkább a jeleket követve lassan közeledünk a mai esti célunkhoz. Egy felüljáróhoz érünk. A vasúti sínek fölött haladunk el. Sőt, majdnem hogy a vasútállomás fölött. Itt fogunk felszállni visszafelé jövet a Szegedre induló vonatra. De azelőtt az autóbuszállomáson még meglessük a Lébényről Győr felé tartó buszjáratokat, sőt gyorsan le is fotózzuk azt későbbi tanulmányozás végett.
Elhaladunk a városháza mellett is (fenti fotó). Itt már nagyon is ránkesteledve "végighajtunk" a sétáló utcán. Vendéglátó helységek sokasága. Sűrűn váltogatják egymást a fagyizók, vendéglők, sörözők. Sok a korzózó ember, sok a magyar szó, kevés német szóval fűszerezve. A sok ember sok zajjal jár. A pezsgés rövid ideig tart, de ebben az állapotban gyorsan le is merít bennünket.
Kilenc óra öt. Éppen idejében...
A szállásadónk által leírt útvonalon most már slattyogva-andalogva haladunk át a Rába fölött áthajló hídon.
Nyugi a Rába partján
Legalább egy fertály óra hosszan kell a Kossuth-úton menetelni, míg a "Cirill és Metód Ház" zarándokszállásunkhoz érünk. A vasútállomástól a szállásunkig gyakorlatilag lámpafényben szeljük át Győrt. Nem kis teljesítménynek számít a mai, mert számbavéve a késői indulást, (dél körül indultunk útnak) a távhoz viszonyítva -hullámozva, igaz- legnagyobb szintkülönbségeket kellett leküzdjünk. Az utolsó száz méteren dícsérjük-bíztatjuk is magunkat, majd ezt teszi a szállásadó hölgy is, aki már a kapuban vár. Utólag elárulja, hogy azt leste mennyire lengünk ki a függőlegeshez képest, mennyire dűlöngélünk az aszfaltozott járdán. Szomjasak vagyunk. Ellépek sörért. Sőt.... futok, hogy nehogy bezárjanak. Hogy mi mindenre nem képes valaki a sörért megtenni... Egy teljes napi gyaloglás (27km...) után egy futás felér egy egész floorball mérkőzéssel is. Én mondom. Egész jó edzésforma. No... megvan a sör és a két hölgy is. Sör nekik is, nekünk is jut. Előkerül a szépvízi pálinkám is. Még az utolsó cseppjeit is kihörpintjük. Jó hangulatunk kerekedik. Még a frissítő tusolás előtt osztjuk meg egymással napi élményeinket. A sörkísérettel együtt maga a tudat, hogy utolsó gyaloglónapunk következik, elfeledteti fáradságos napunkat és az alvás előtti pillanatokra ráedzve sikerül kellemesen ellazulnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése