2013. november 8., péntek

2013.10.14.Harmadik nap: Szent Erzsébet zarándoklat

Zarándokút Sárospataktól Kassáig
III. Szakasz:
 Telkibánya-Fűzér 15km
Nem lehet betelni vele: a Fűzéri vár
Reggel enyhe izomlázzal ébredtem. Mosdás-csomagolás. Lekászálódtunk a vendéglő részbe, ahol elfogyasztottuk a reggelit, ami benne volt a szállás árában. Kifizettük a (luxus-zarándok)szállást, az estebédet, majd miután barátom néhány fotót készített a fogadóról, nekibuzdultunk az útnak.
Az Aranygombos fogadó
Máris Telkibánya főútján találtuk magunkat. Innen Hollóháza a gyalogösvényen 4-5 km, 13km a műúton. Gyalogszerrel max. 1.5 óra, autóval max. egy fertály óra. Sárospatak-Kassa távon még szembetűnőbb a 95km táv leküzdésének időtartamában rejlő különbség: gyalog pihenőkkel, éjszakazásokkal együtt négy nap, vagyis 96 óra, autóval pedig 2 óra...
Egy kis energiatöbblettel rendelkezve, mi továbbra is gyalogszerrel folytatjuk. Egy fél óra bemelegítő. Még mindig Telkibánya. A műúton kanyargunk és haladunk felfelé.
Egyik udvaron: MAGYAR, Csepel masinák
A település végétől számítva 1,5 km-re feltérünk balra, elhagyva az aszfaltútat, ki a dombok és a hegyek közé, hogy a Sima-tető után megbírkózhassunk a  Hollóháza előtti Kánya tetővel. 
Az erdő előtt pihenek-kémlelek
Lassan az órás bemelegítő is lejárt, bevetettük magunkat a lombhullató erdőbe, amelyet már annyira megszoktunk, hogy a fenyves erdő már-már furcsa is lenne. Vegyes erdő ez. A szélein nyíres, tölgyes, a közepe táján bükkös. Ezekben az erdőkben csak egy valami nem tetszik: egy bizonyos furcsa szárnyas kis rovar, amely a szárnyashangyához hasonlít. Nem tömeges az előfordulása, nagyon is egyedi: bemegy a ruhád alá is ha kell és csíp, mint a fene. Főleg a kopasz fejemnek okoz sok gondot...Végül is úgy védekeztem ellene, hogy a motoros nyakvédőmet sapkaként a fejemre húztam. Ezt a megoldást sajnos csak az útunk vége felé alkalmaztam. Annyira el voltam foglalva a kis csodabogár hajszolásával, hogy ez hamarabb  nem jutott eszembe.
Ezt megpillanva, megehülök. Finom leves készülne ebből az avar szemü, mohával borított bükkfagyökér-bárányfejből...
Kb. másfél-két óra telhetett el, amíg a Kánya tetőre fel nem értünk. Ez a hely kb. fele volt a Telkibánya-Hollóháza távnak.  Ehhez közel egy pihenőnél ittunk az otthoni, szépvízi csúcs-alma-pálinkámból.
A bosszantó-csodabogarat leszámítva nem győztük  csodálni az itteni erdők szépségét:


Tűzifa felmérés-megjelölés Döbrögi módra

Erdölés Hollóházi módra

Vigyázat, labanc nyílvessző közeledik!
A Kánya-tető után Hollóházáig -persze a jelzések mentén- még másfélórát bolyongtunk az erdőben. Favágók motorfűrészei zavarták az erdő csendjét. Mi meg buzgón tettük-vettük egyik lábunkat a másik után, immár lefelé, a következő völgy felé. Csak úgy fogyott a kilométer lábaink alatt-előtt. Vagy két ízben a jelzések (festői) nehezítették dolgunkat. Rendes, nyomozómunka kellett ahhoz, hogy felderítsük a jelzéseket...Többször néztük át a terepet és így is alig-alig kaptuk meg a helyes útat. Az igazság az, hogy a fejünk után is mehettünk volna, mert közel volt már Hollóháza, a zaját is hallottuk, de nem akartuk, hogy rossz-jelzetlen úton haladva, zsákokkal a hátunkon kerítéseken kelljen átmásszunk...
Hollóháza. Egy mély völgybe bepréselt település, amely a porcelángyár vonzáskörében él. Meredek kis utcák. Mintha mindegyik a csíki Puskaporos, vagy talán a Csütörtök lenne. Én csütörtököt mondanék... A jelzéseket követve -az említett módon, nehezen- elég körülményesen egy főút melletti kocsmához értünk. Hét ágra sütött a nap. Ezért kint a teraszon foglaltunk helyet, pihengettünk és napfürdőztünk, miközben elfogyasztottuk az ebédidei, kétórás szendvicset és a plussz üdítőt. Rövidebb táv, könnyebb nap lévén, Hollóházán megtekinthettük volna a porcelán múzeumot, belefért volna az időnkbe, de hétfő lévén ez nem volt lehetséges. Mint minden múzeum, hétfőn ez sem volt nyitva. Viszont a porcelángyár bemutató üzlete nyitva volt és vásároltunk egy-két apróságot-emléktárgyat.
A porcelángyár
Továbbhaladtunk és egyszer csak mit láttak szemeim: egy ház oldalára felfogatott óriási kék fésüskagyló. Nem tudom miből volt és milyen célt szolgálhatott, de ez  egy kék Camino-jelzés...ilyen jelzés volt egy hónapon keresztül az útbaigazítóm Spanyolországban. Igaz ott sárga színben pompázott, de megörvendtem: jó úton járunk!

Fésüs kagyló-a Camino jelzése


















Mindenütt porcelánból készült házszámok. Ha itt nem, akkor hol másutt? Hollóháza még mindig. Kanyargunk az aszfaltúton. Telkibányához hasonlóan hagyjuk el Hollóházát is, azzal a különbséggel, hogy itt a Nyíri-patak mentén és egy bicikliúton tesszük azt. Alig negyven perces kapaszkodó után érünk ki az Akasztó-hegy alatti nyeregre. Elég hátborzongató név, de a látvány gyönyörü: a lombok mögül előbukkan a Fűzéri vár.


A nyeregbe felérve, ez a látvány fogadott
Mint minden vár, ez is egy magasabb, sziklás dombra/hegyre épült, helyzetéből adódóan stratégiai építmény. De nem csak stratégiailag, hanem látványában is uralja a vidéket. Miután megpillantottuk a várat, közelítve feléje, nem tudtunk betelni vele, több fényképet is készítettünk róla. Variációk egy témára: 




Ez már a Fűzéri templom. A melette lévő papilakban volt a szállásunk, amely hivatalosan is egy Szent Erzsébet úti zarándokszálló
Mi is rákerültünk a fotókra (itt is a vár a lényeg)

Ahogy közeledtünk és kezdtünk lereszkedni a nyeregből a település felé, a templomtorony mellett előbukkantak a Fűzéri házak is.
Ablak a szép fűzéri világra

Itt még szeretik a zöld Wartburgot-a majorság legalábbis

Trianoni emlékmű. Előtte egy német (BMW) csónakos motor orosz másolata (IZS?)

Az emlékmű melletti kocsma teraszán pálinka, sör, sör és megint pálinka... ismerkedtünk a kocsmárossal és egyik vendégével. Az idő kellemesen telt, miközben vártuk Zoli jelentkezését. Jelentkezett, de sajnos csak telefonon. Úgy volt, hogy személyesen találkozunk, de az autójával problémák adódtak. Autóbusz lett volna, de Miskolcra este, visszafele nem volt járat, így hát a találkozó másnapra maradt.

Elmentünk a papilakra, ahol az itteni plébános édesanyja már várt reánk. Itt is csak ketten voltunk, mint minden eddigi szállásunkon. Elrendezkedtünk, tusoltunk, majd átmentünk a közelben lévő Koronaőr-étterembe, ahol elfogyasztottuk a finom estebédet, előtte persze a Csíksomlyó mellőliek megittak egy-egy kupica pálinkát, amellyel a kis vendéglő tulajdonosa szolgált.

 
Lefekvés előtt még kocsmázgattunk egy kicsit. Nem sokat, mert este tízkor zárt. Besurrantunk a papilakba és befeküdtünk dunyhapaplanjaink alá. Szép zarándokálmokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése