Páros zarándoklat páratlan tapasztalatokkal
Budapesttől Lébényig
Budapesttől Lébényig
III. Szakasz: 25.0 km
Tarján - Tata
A kálvária napja
Merj bízni a gondviselésben!
Távolságok útfajta szerint
Földút ................................... 11.0 km
Köves, murvás, homokos út .......... 6.0 km
Aszfaltút .................................. 7.0km
Földút ................................... 11.0 km
Köves, murvás, homokos út .......... 6.0 km
Aszfaltút .................................. 7.0km
(Nekünk) korán reggel. A hölgyek (már) mocorognak, csomagolgatnak. Suttogva beszélnek a reggeli időjárásról, de ennek ellenére jól hallom, mert még ráfinomítok a témára, érdekelnek a friss hírek. Kiváncsian hallgatom a jelentést. Rossz az idő. Egész napra esőt mondanak. Sajnos. Nem lesz könnyű. Ez van. Ki (kell) bírjuk... Mi (még) próbálunk pihenni. Én (már) tudatomnál vagyok és (már) a reggeli teendőinkre gondolok. Későn, kilenc órakor kelünk fel. Emiatt is, de amiatt is későn, tíz óra után kelünk útra, mert a jobb idő reményében várakozunk egy keveset, hátha elállna az eső. Addig is zsákjainkba bepakolunk és megreggelizzük a tegnapi lakoma maradékát, amelyhez még hozzáadódtak a hölgyeké is, ugyanis ők is az Öreg Favágó Kocsmájában lakomáztak tegnap este. Az asztalon pénzt találunk, forintot. Megtoldjuk a mi szállásköltségünkkel és a reggeli csoki és ásványvízfogyasztásunkkal. A részünket mi is ott hagyjuk az asztalon, ugyanis gazdáinkat nem találjuk sehol. Az igazat megvallva az eső miatt nem is nagyon keressük őket, nem akarunk még indulás előtt elázni. Mondanom sem kell, ponchóink rajtunk. Esik az eső. Szépen, egyenletesen. Nem gyengül, nem erősödik. Nem csepereg, jól esik. Nem esik jól. Elindulunk.
Pózolás esőben a nekiindulás pillanatában. A camino jele a kerítésoszlopon.
Háttérben szőlőhegyi házak, borospincék
Öt perc sem telik el és máris hirtelen irányt vált a camino. Balra fel. Szó szerint fel. Meredek emelkedő kö- vetkezik, amelyet betonlapkákon lépdelve próbálunk leküzdeni. Andi elöl. Ő ér fel elsőnek a dombtetőre. Rö- vid tájékozódás után a főúton átkelve belevetjük magunkat az erdőbe. Enyhén, de tartósan emelkedik a sá- ros erdei út. Cuppogás közepette próbálom telefonon elérni egyik tatai szállásadónkat. Korábban, még a vo- naton Budapest felé tartva az Öreg-tó Kempingnél kérdeztünk rá két szabad helyre, de egy rendezvény miatt (gondolom még a hétvége miatt is) le volt foglalva minden. Most pedig a Kapucinus Plébániánál próbálkozom. Egy pap veszi fel és sajnálattal közli a szomorú tényt: felújítás miatt ideiglenesen zárva tartanak. Megigéri, hogy SMS-ben elküldi néhány Tatán lévő szállás elérhetőségét. Rövidesen pittyog is egyet a telefonom, jelezve azt, hogy meg is érkezett az információ. Egyelőre nulla kedvem szállást hajkurászni. Haladunk tovább, a sár- ban csúszkálva, a pocsolyákat kerülgetve, enyhén kanyarogva, de mindig csak nyugat felé, zarándokvégállomá- sunk, Lébény felé tartva. Andinak melege van, le kell vessen egy köztes réteget magáról. Nehéz feladat zuho- gó esőben. A mozgások folyamatát, sorrendjét és megfelelő sebességét megtervezve végrehajtjuk a ruharé- tegcsökkentést, majd tovább haladunk. A fák lombja és az esőfelhős idő... E kettő együtt szürke félhomályt hoz létre, és borítja be ösvényünket.
Egy-egy tisztás szakítja meg az egyhangú, szomorkás ízü, vizes, sáros útunkat. Ilyenkor egy kis fényhez jutunk.
Vadetető található ezen tisztás közepén. Szükség esetén akár el is alhatnánk benne
A dagonya
Erdei útunk nem nyújt különösebben nagy élvezetet, főleg ha közben a magas, de főleg vizes aljnövényzetben térdig kell gázoljon az ember... Igen. Csuromvizes lett a bakancs és a nadrág is. Szuper. További élvezetek befogadására vagyunk készek. Andi kezd fázni, én meg csak bíztatom őt a következő helységbeni (Vértestolna) pihenővel. Hajrá, ott majd beülünk valahová, megszárítkozunk, megmelegedünk és majd továbbindulnk. Vértestolnáig még van egy kevés sárban való totyogás-csúszkálás, további ázás. Elérjük az aszfaltozott főútat és ezáltal keresztezzük az OKT (Országos Kék Túra) útvonalát. Az aszfaltúton keveset kell menjünk és elérjük a Vértestolnát jelző táblát. Fellélegezünk. Tovább az úton lefelé. Központ. Kis helység lévén minden egy helyen. Buszmegálló. Kocsma: zárva-tábla kiakasztva. Templom: bekilincselek, de zárva a kapu. Semmi sincs nyitva. Sehol egy lélek. Mintha tatárjárás elöl menekültek volna el az emberek. HOL? HOL MELEGEDHETNÉNK EGY KEVESET? Na... Hát így jártunk. Na... még maradt utolsó lehetőségként az iskola, még itt is próbálkozhatunk: benyitunk a kapun. Végre! A kapuja nyitva. Bemegyünk és egy fillegória-szerű födött rész alatt letesszük zsákjainkat és megszusszanunk. Végre nem pötyörög ránk az eső. Fedél a fejünk fölött. Andi részéről vetkőzés-öltözés. Fázás egy kicsit félretéve-megoldva. Én előveszem a szépvízi almapálinkámat. Meghúzom, mint ló a szekeret, höpörtyölök belőle egy keveset. Andit is kínálom. Nem ellenkezik. Iszik belőle egy keveset. Elhúzza a száját. Látszik rajta, hogy nem ízlik, de a melegedést várva eltűri a kemény, 50 fokos, maró pálinka ízét. Tíz perc szusszanás és tovább. El, ki innen ebből az "embertelen" településből. Vértestolna központján áttoljuk magunkat, avagy "húzzuk szekerünket". Ahhoz, hogy kijussunk a településből, előbb még dombra kell másszunk. Fel kell jutnunk az úgynevezett Kálváriadombra. Igen. A szenvedések napja a mai. Ezért a domb megmászásának pillanatában a mai napi blogbejegyzésemnek a "-kálvária napja" címet adom.
i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia
VÉRTESTOLNA: (németül Tolnau) község Komárom-Esztergom megyében, a Tatai járásban. Mai elnevezése némileg megtévesztő, hiszen nem a Vértes, hanem a Gerecse területén fekszik. A településen ma is jelentős számú német nemzetiségi lakos él, gazdag a falu nemzetiségi kulturális élete is. A község múltja a környék településeihez hasonlóan egészen az őskorig, bronz-, vaskorig nyúlik vissza. A település határában, az úgynevezett malomföldeken is találtak már bronz-, és vaskori tárgyakat. Vértestolna első írásos említéséről 1337-ből van adat, ekkor Tolma néven írták. Nevét feltehetőleg a Koppán-(Katapán-)nemzetség őséről, Alaptolmáról (Tulma SRH.I. 55), Ketel vezér fiáró nyerhette, akinek itt nyári szállása lehetett. Régi iratok alapján egy tolmai nemes 1247 után Kava megosztása ügyében tanúskodott Koppán nemzetségbeliekkel és Komárom vármegyei emberekkel együtt. Egyháza 1334-ben a budai főesperességhez tartozott, papja az okiratok szerint ekkor 4 gs. pápai tizedet fizetett. A törökök pusztításai miatt valószínűleg elnéptelenedett a falu, erre utal az akkori Tolmapuszta vagy Tolnapuszta elnevezés, még a 18. században is csak puszta volt a helyén. Ekkor már az Esterházyak birtoka volt, akik 1733 őszén kötöttek települési szerződést az első német telepesekkel. A legelső német lakosok Baden-Württemberg tartományból érkeztek ide, később települtek a községbe würzburgi és elzászi lakósok is. A település elnevezése a Tolma forma irányából egyre inkább a Tolna névváltozat felé tolódott el, ezt mutatja a község pecsétje is, amely 1755-ből való, és amelyen a Torffs Tulnau felirat szerepel. A 18. században egy tűzvész következtében leégett a falu jelentős része, de a megsemmisült házakat később újraépítették. 1945-ig a települést szinte kizárólag német nemzetiségi családok lakták, ennek ellenére Vértestolna elkerülte a kitelepítést, viszont a második világháború után mintegy 40 magyar családot betelepítettek a községbe, részben a Heves megyei Apcról, részben a Felvidékről. Az új telepesek betelepítéséhez egyes sváb családokat kiköltöztettek a házaikból – ők kénytelenek voltak rokonoknál meghúzni magukat –, de később az ide telepített "idegen" családok szinte mindegyike elköltözött, a nemzetiségi lakósok pedig az elvett házak túlnyomó többségét visszavásárolhatták. A falu a 20. század elején, pontosan nem ismert körülmények között kapta a kissé megtévesztő Vértestolna elnevezést; a helyi lakosok jobbára ma is csak Tolna néven említik lakhelyüket. A német anyanyelvű lakosság régebben a Taunau néven nevezte saját faluját, a jelenleg használatos német név Tolnau.
VII. Stáció: Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
IX. Stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel
XI. Stáció: Jézust keresztre szegezik
XII. Stáció: Jézus meghal a kereszten
Az utolsó lakóházat is magunk mögött hagyjuk. Mezei út, majd magas aljnövényzet. Alsó felünk egyre inkább átázik. Bakancsainkat is beleértve. Sajnos. Felső felünk is nemkülönben. Ponchóink már nem érnek semmit. Úgy engedik át a vizet, mint a géz a hecserlimasszát (székelyesen: seggvakaró) passzírozáskor. Egyre inkább magunkba mélyedünk. Ez a mi kálváriánk. Az Andi hangulata enyhén szólva rossz és az idő előrehaladtával egyre inkább csak rosszabbodik, arányosan az időjárással. Én közbe-közbe hátrafordulok és látom amint homályos tekintettel néz előre. Sírással küszködik, szemében egy-egy könnycseppet látok megvillani. De halad előre és ez fontos. Drukkolok magamban, hogy ez így is maradjon. A magas fűben villanypóznákat kerülgetünk. Lefelé halad a magyar camino. Bakancsainkba újra behatol egy jó adag hideg, magyar esővíz. Próbáljuk élvezni a vízhűtéses bakancs előnyeit, de a tényeken semmit sem változtat. Végleges az átázás. Engem is kezdenek zavarni a nedves cuccok okozta kellemetlenségek. Haladunk a jelek mentén, próbáljuk nem észrevenni a nedves dolgokat. Majd egyszer csak vége lesz (remélem még Tata előtt valamikor...). Bíztatom magamat, magunkat. Andi fele fordulva próbálkozok még egy-egy süket, vérszegény viccel, de hasztalan. Ugyanaz a kifejezéstelen, vagy inkább magába roskadt arc... Sőt... Választékosan még a véleményét is kifejti erről a szép, esős időről: biztos, hogy ezek után ő rossz időben egyik lábát sem fogja kitenni. No. Maradjunk a jelen időben. Mind a két lábunk (elázva) kint és azokat szedegetjük is becsületesen. Egyelőre semmi gond a fizikai állapotunkkal, ráadásul több mögöttünk, mint előttünk. Közben két elágazást is magunk mögött hagyunk, vigyázva arra, hogy a helyes útat válasszuk. A másodiknál először a Gyöngyök útjára térünk át, kísérletet téve arra, hogy lerövidítsük Baj felé térve Tatáig az útunkat, de a jelzést hamarosan elveszítve, visszatérünk a Szent Jakab-útra és próbálunk a rotunda felé közeledni, már nem gondolva a "Baj"-ra. A baj akkor is jön, ha nem gondolsz rá... akkor miért csinálnánk bajt, gondot belőle. Ravasz, székely megközelítés: tehát nem gondolunk a Bajra és nem lesz baj... Az Öreg Kovács(556m) alatt, az erdészeti arborétumban haladunk. Otthoni tájakra, a dél-Hargitára emlékeztet (Mitács). Gyönyörű lenne és főleg kellemes is napos (nem esős) időben az árnyékban haladni. Most is árnyékos. Sötét, borús hangulatunk támad. Gondolatainkat beárnyékolja az eső. Nem is esik, zuhog. A víz lefelé ömlik az ösvényen, mi meg felfelé tartva, próbálunk az árral szemben haladni. 
A párás ködben felsejlik a caminós jel. Reméljük közel a rotunda
A rotunda. Andi teljes menetfelszerelésben
Az esőben bőrig ázva nem nehéz rosszkedvűeknek lenni. Gyakoroljuk is a búbánat érzését kellő mennyiségben. Mindkettőnk csak magával van elfoglalva. Andi lélekben valahol szárazabb, de főleg melegebb helyre képzeli magát, én -halkan, most csak magamban- újra meg újra csak dalokban gondolkodom a világról. Felváltva folyton egy-egy ideillő Kárpátia-, no meg Illés dal mocorog bennem:
KÁRPÁTIA: Bánatvirág
Bánatvirág lelkemen
Névtelen sírra teszem.
Nincs más virág sírodon,
Csupan bánatvirágom.
Bánatvirág kinyílik
Szomorúfűz sohajlik
Szomorúfűz simogatja
Enyhe szellő borzolgatja.
Bánatvirág lelkemen
Emlékemből nevelem
Körbefonja lelkemet
A szomorú emlékezet.
Bánatvirág nem hervad
Emlékem mi táplálja
A kegyetlen időt állja
Leteszem sírhantodra
ILLÉS (Szörényi Levente): Bánatvirág
Valaki megfejthetné az álmot,
-Mondd el álmodat!
Valaki mondja meg, mire várok
-Mondd el álmodat.
Bánatvirág nyílt a kertemben
Bánatvirágom megöntöztem
Bánatvirágom kihajlott
Tündérlány látta és magához hívott
Bánatvirág elültette.
Valaki elringathatna engem,
-Mondd el álmodat!
Valaki vígasztalhatna engem,
-Mondd el álmodat!
Bánatvirág nyílt a kertemben
Bánatvirágom megöntöztem
Bánatvirágom kihajlott
Tündérlány látta és magához hívott
Bánatvirág elültette.
Ha a bánat arany lenne, Gazdag ember lennék, Pénzzé tenném valamennyit, Árán mosolyt vennék...
Emígy búsulok-füstölgök magamban. Mielőtt a sárba ragadnék véglegesen, szétbúsulásom közepette, azon gondolkodom, hogy nem kéne az esőt bánatos dalokkal tetézzem, nem kéne még a saját bánatom főkovácsa legyek. Ezekben a filozófikus pillanatokban drakulafintor hagyja el az ajkaimat. Andira nézek, ő meg vissza. Mosolygok és ő azt is vissza. Tehát működik. Tágulj rosszkedv, közelíts jókedv!
Lefelé tartva egy kicsit belénk tér a jókedv.
Csak félig szomorkás szelfi az esőben. A homályos képernyő miatt nem látok tisztán, ezért egy fél arc lemarad. Természetesen nem az enyém... 
Kanyarogva tartunk lefelé. Mindig csak lefelé és elég sokáig. Az út mindkét oldalán kerítés, a kerítés mögött erdő. Bobpálya. Le sem tudunk térni útunkról. Eltévedés kizárva. Lent a völgyben felsejlik Vértesszőllős. Oldalt állítólag a vértesszőllősi előember-telep mellett haladunk el, de abba az irányba a pára miatt nem látunk egy centinyit sem. De különben is az eső miatt nem is lehetne meglátogatni ezt a régészeti lelőhelyet. Most amúgy sem érdekelne. Ebben az állapotban nem. Utólag szárazon, blogírásom közepette már érdekel engem is. Ezért utánanéztem miből is áll ez az őstelep, meglátogatása miért lett volna érdekes.
i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia
VÉRTESSZŐLŐS ŐSTELEP: másképp Őskőkori előembertelep a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelye Vértesszőlősön. Az 1963-1968 között e helyen folytatott ásatások során Vértes László ősrégész tárta fel az őskőkori előember (Homo erectus (seu sapiens) paleohungaricus) telephelyét, az előember koponyacsont-darabját, eszközeit és őskori állatnyomokat. A feltárásnak az ad kiemelkedő jelentőséget, hogy Közép-Európában ez volt az első ilyen komplex leletegyüttes. Ma gondosan kialakított bemutatóhelyként látogatható. Vértesszőlős mellett több mészkőbánya is található, amelyekben édesvízi mészkövet (mésztufát, travertint) bányásztak. Ez a mészkőréteg annak a legutóbbi időkig tartó hőforrás-tevékenységnek az eredménye, amely a gerecsei dolomitrög mentén húzódó geológiai törések következtében jött létre. Vértesszőlős egyik ilyen mésztufabányája területén 1962-ben Pécsi Márton geográfus őskori maradványokat tartalmazó kőzetrétegre bukkant, melyre alapozva a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia ásatásokat indított a bányában. Az 1963 és 1968 között Vértes László által vezetett sikeres feltárási munkálatok során több, egymás feletti kultúrrétegben alsó paleolitikumi (kb. 350.000 éves) előember-telepet tártak fel, ahol egy előember (Homo erectus seu sapiens paleohungaricus: "Sámuel") nyakszirtcsontját, valamint két gyermekfogat, továbbá sok kőeszközt (pattintott kavicsszerszámot: “choppert”), tüzelési helyeket, ősállatcsontokat, iszapban megkövesedett ősállat-nyomokat, később az őskori ember egy lábnyomát találták meg. A hajdani leletfeltárások helyszíne 1968 óta “Őstelep Vértesszőlős” néven, a Magyar Nemzeti Múzeum bemutatóhelye, szépen kialakított, parkosított környezet. A védőépületekkel óvott leletegyüttest szabadtéri múzeumként mutatják be. Az őstelep 38 hektáros, kerítéssel óvott területét 1976 óta természetvédelmi területként tartják nyilván. (A lenti fotó szintén a Wikipédiáról.)
Tehát tovább haladunk vizesen, anélkül, hogy egy pár előember-élménnyel gazdagodnánk. Csak valami száraz helység, melegvíz, fürdés, mosás, kaja, pihenés, álom. Ezekre tudok gondolni, ezek a dolgok lebegnek előttem, semmi más. No, de ezekhez meg szállás kéne. Panzió, motel, vagy más szálláshely. Fel is hívom a Hattyú-panziót. Van egy üres szobájuk. Megegyezünk, hogy tartsa is üresnek, míg meg nem érkezünk. Az eső még mindig zuhog. Az idő is múlik nagy léptekkel, nem úgy a km-ek. Még kb. nyolc km van hátra Tatáig. No mindegy. Vértesszőllősre érkezünk. Egy útszéli barackfa alól szedek egy pár barackot. Kínálom zarándoktársamat. Nem kér. Nyűgös. Haladna előre Tata felé. Haladunk is. Még megállunk egy kocsmánál egy kinti födött sátor alatt. Kérnénk forró csokit. Nincs csak kávéféléjük. Mi nem kávézunk. Kár. Nem ártott volna egy kis belsőmelegítőlötty. Cifra nyűgölés. Tanakodás, kérdezősködés szállás felől, majd indulás tovább. Persze. Mert itt Vértesszőllősön nincs egyetlen egy szálláslehetőség sem. Tovább át a síneken, majd egy aszfaltozott bicikliúton hosszan öt km-en keresztül a Derítő-tó mellett Tata felé. Innen már látszanak az Öreg-tó övezte fák is Tata közelében. Kezd Tata formája lenni a településnek. Mi egyre csak totyogunk vizes bakancsainkban, vartyogunk, megbuborékoltatva lábbelieinket. Ami befolyik, az rögtön kifolyik - énekelhetnénk. De kinek van kedve ilyenkor énekelni? Esetleg egy Babatemetést Csajkovszkijtől... Na... Még azt sem. Pedig arra lehetne menetelni. Próbáljuk kikapcsolni agyunkat, úgy haladni Tata felé. Jó így. Nem gondolni arra a sok vízre, nedvességre, ami a kellemetlenségeket okozta. Nem fázunk, mert amikor kezdünk rezegni, mint a nyárfalevél meggyorsítjuk lépteinket, hogy próbáljuk letudni minél előbb a hátramaradt távot. Halásztavak és esőben halászók. Víz alattunk, mellettünk, fölöttünk minden mennyiségben. Tó. Nagy tó, hattyúval a közepén. Próbálok valami kellemesre gondolni. Csajkovszkinél és most már a hattyúnál maradva, eszembe jut a Hattyúk tava. Annak dallamát próbálom felidézni és dúdolni magamban. Kezdem jól érezni magam. Most is segít a zene, mint mindig, nekem most is orvosság. Dúdolásból halk fütyörészébe váltok. Zsák nélkül Andit már keringőre is felkérném. Aztán Andi rámszól, hogy hagyjam abba a fütyörészést. Az álom szétfoszlik és az esőcseppek mögül előtűnik a valóság. A keringő lejár. Lemezcsere. Most újra a gyaloglás aktuális. Feltűnt nekem, hogy egész nap az volt... Az Öreg-tó mellett vagyunk. Azt fogjuk megkerülni jobbról. Tatába beérve már a főút mellett haladva, Andi zöldes narancsos- én meg amolyan katonai terepszínü alápúpozott ponchóban, mint két rút kis kacsa imbolyogva totyogunk, egyre csak vartyogtatva bakancsainkat. Emígy közeledünk az Ady Endre úton a panziónk felé. Átázva izgulunk, szorítunk, hogy még üresen kapjuk azt a bizonyos szobát. Odaérünk. Végre fedél alatt és láss apró csodát: van szabad szoba. Egy gyors szünetmentesnedvescucctólvalómegszabadulás. Végre! Vége a kálváriánknak! Most már csak az élvezetek maradtak hátra: melegvíz alatti ücsörgés, szárítkozás, kajálás, pihenés. Persze egy mosást még be kell iktassunk. Ez tusolás után következik be és Andi által történik. Én a ruhákat csavarom ki, utána a szobai törülközőkkel próbálom minél jobban felitatni a nedvességet a kimosott cuccokról és csak utána terítem fel a szárítókötélre. Andi szerint így hamarabb fognak megszáradni a kimosott cuccok. A cipőket külsőleg mosom meg (belülről az esővíz a mosást gyaloglás közben már elintézte) és mindenféle papírból készült végtermékkel próbálok minél több nedvességet felszívni a lábbelik belsejéből. Eljön a kajálás ideje is. Esőben rövidnadrágosan futva ruccanunk ki a közeli kis vendeglőbe. Alig tudunk választani a sokféle finomság közül. A leves utáni finom második mellé legurítunk egy-egy szomjoltó és búoldó sört, miközben odakinn esőzápor tizedeli a gyalogosokat. Estebédünk után nekünk sem hosszú a gyalogoslétünk. Egy gyors rövidgatyóscsuklyásfutás után eljön a vízszintes pihenés ideje is. Nem kell altatatót bevennünk. Ránkszáll az egésznapos gyaloglás utáni baktató, ütemes, lüktető álom. Szép álmokat nektek is, kedves csíki- és a szépvízi otthoniak!
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése