2016.07.17. Negyedik nap: A magyar Szent Jakab-út

Páros zarándoklat páratlan tapasztalatokkal
Budapesttől Lébényig

IV. Szakasz: 24.0 km
Tata - Nagyigmánd

A beszélgetés napja
Merd elengedni a fölösleges dolgokat!

Távolságok útfajta szerint
Földút ................................... 12.5 km
Köves, murvás, homokos út .......... 4.5 km
Aszfaltút .................................. 7.0km

Borús időre ébredünk. Első dolog, amit teszünk, hogy ellenőrizzük megszáradtak-e a ruháink. És hááát ... fogjuk rá: igen. Egy kesveset nyirkosak még, de zarándokmércével nézve talán száraznak is elmennek. Juhé! Lesznek tiszta, de főleg félig száraz váltóruháink! Vasárnap reggel. Tíz órakor nyit egy közeli gyorsbüfé. Addig kényelmesen elkészülünk, a napi viz- és édességadagot is beszererezzük a büféhez közeli boltban. Nem rossz a kaja, érdemes volt kivárni a tíz órai nyitást, jobb mint egy száraz szendvics lett volna. Jó útnakindító. Vesszük a sátorfánkat és a vékonyan szitáló esőben nekiindulunk. A tegnapi viselet -vagyis a ponchók- rajtunk van, de határeset. Le is vennénk, de nem is.... Nincs meleg sem, amit lefojtana. Végül is rajtunk maradhatnak. Startoláskor megnézem telefonomon a pontos időt. Hát...székelyesen mondva jól elpepecseltük az időt. Egyelőre a központig megyünk, ahol a templom melletti kegytárgyárusnál lepecsételtetjük az útleveleinket. Talán  (így utólag) a legszebb pecsét kerül útleveleinkbe. A pecsét Pio atya arcképét ábrázolja. Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté. Számos különleges esemény fűződik nevéhez. 1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták. Klikk ide: bővebben Pio atyáról-wikipedia. Az árus ajánlására bekopogunk a papilak ajtaján. Abban reménykedünk, hogy a pap bemutatja a templomot. Vasárnap van. Úgy látszik a papnak is. Nem nyit ajtót, mi meg továbbállunk, körülnézünk Tata központjában, készítve egy pár fotót.

Átázott emlékhely

Az Óratorony

i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia

TATA: (latinul: Dotis, németül: Totis) város Komárom-Esztergom megyében a Kisalföld keleti peremvidékét alkotó Győr–Tatai-teraszvidék területén, a Gerecse hegység nyugati előterében. A Tatai járás központja. Az „Élővizek városa” és 2010-ben a biodiverzitás magyarországi fővárosa lett, így ismerve el a város kötődését a természeti értékekhez. Nevének eredete: a legvalószínűbb, hogy a Miskolc nemzetség Tota nevű tagjától kapta a nevét a település, aki örökösök nélkül halt meg. Az itáliaiumber nyelvben Tota, a szabin nyelvben touta, volszk nyelvben tota, illír, trák nyelvben theuta közösséget, emberek közösségét jelenti. Eredhet azonban Szent Istvántól is, aki tatá-nak szólította nevelőpapját, Deodatus grófot, aki a tatai bencés klastrom alapítója volt.

Tata ősidők óta lakott település, ezt az itt feltárt, ősemberre utaló régészeti leletek is bizonyítják. Az évezredek során a kedvező létfeltételek, a hévforrások mindig a környékre vonzották az embert. A tatai porhanyó-bányában körülbelül százezer éves, a Würm-eljegesedés korai szakaszából való származó telepet tártak fel. Az ősember itt is kiszáradt mésztufa-medencékbe telepedett be. A kova és kvarciteszközök mellett fontos emlék a mamutfog lemezből készült csurunga. A korábban karcolt amulettként leírt Nummulitesváz autentikus volta kétséges, mivel nem az ásatás során került elő. A tatai ősembercsoport ideiglenes szállása lehetett a közeli Szelim-lyuk Tatabányán. Miután a rómaiak elfoglalták Pannóniát, a Duna mentén megépítették a limes egyik fontos katonai táborát, Brigetiot (Ószőny). A Tatához közeli tábort a Látó-hegy oldalán végigfutó római vízvezetéken, az úgynevezett Kismosó-forrásokból látták el ivóvízzel. A népvándorlás idejéből Tatán és környékén germán és avar leletek kerültek elő nagyobb számban. Tata az Árpád-házi uralkodók idején királyi birtok volt. Az itt lévő bencés apátságról a 9. századból fennmaradt írásos emlékek tudósítanak, valamint az, hogy egy alkalommal I. (Nagy) Lajos király Kálti Márk kíséretében meglátogatta a bencés kolostort. A település neve Tata alakban először 1221-ben fordult elő. A 13. századtól, egészen 1326-ig, a Csák család uradalmához tartozott. Az ő birtoklásuk idején kezdődött meg a vár építése is. Tata a Csák nemzetség uralma után Zsigmond királytól megkapta a mezővárosi jogot. 1410 után a tatai vár Zsigmond kedves tartózkodási helye volt. Gyakran szállt meg itt, és 1412-ben, a tatai várban fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, VII. Erik dán királyt, Marchiai Jakab főinkvizítort. A történészek az ő uralkodása idejét nevezik Tata első fénykorának. A Zsigmond halála után trónra lépő Habsburg Albert 1439 októberében a Tatához közeli Neszmélyen meghalt. Felesége Erzsébet királyné, hogy a koronát születendő fia számára biztosítsa Kottaner Jánosné nevű udvarhölgyével, a visegrádi várból ellopatta. 1440. február 21-én Komáromban megszületett a fiú csecsemő, a későbbi V. László. Amikor a csecsemőt Komáromból Székesfehérvárra, a koronázásra vitték, 1440. május 14-én a főúri kíséret és a magyar Szent Korona a tatai várban töltötte az éjszakát. Majd húsz évvel később, 1459-ben olvashatjuk oklevélben a Tatával később teljesen összeépült Tóváros nevét: „Thata hungaricale et slavonicale”, majd 1489-ben „Tothwaros” alakban fordul elő a település pecsétjén a tót – „szlovák” népnév és a város főnév összetétele. A Tatát Tóvárostól elválasztó Öreg-tó hatására a Tótváros névalak 1755-től Tóvárosra módosul. A két település évszázadokon át egymás mellett, de külön közigazgatással élte életét. Zsigmond után Tata, a várral együtt a 15. század egyik leghatalmasabb családja a Rozgonyiak birtokába került. A Rozgonyi testvérek civakodása nem használt sem a várnak sem a két településnek. A lassú pusztulást Mátyás király állította meg, amikor 1467-ben visszaváltotta a várat, így az ismét királyi birtokba került. Mátyás a várat a Bonfini által leírt késő gótikus stílusú rezidenciává alakíttatta át. 1472-től Mátyás minden évben egy alkalommal tatán vadászott, s ide tért vissza a Habsburgokkal vívott háborúk fáradalmainak ki pihenésére is. Mátyás 1485-től gyakran utazott innen kocsiszekéren Bécsbe, mely a Tatával szomszédos Kocs község nevéből az itt készített gyors szekér elnevezésére került át az európai nyelvekben. A király anyja, Szilágyi Erzsébet is meglátogatta a Zsigmond király által alapított ferences kolostort. Mátyás halála után a vár és a mezőváros rövid ideig fia, Corvin János tulajdona volt. 1494-től már II. Ulászló király birtokaként említik a várat. Néhány vadászattól és fogadástól eltekintve II. Ulászló nem tartózkodott Tatán. Kivétel ez alól az 1510. évi országgyűlés, amit az országban dúló pestisjárvány miatt, a későbbi Tóváros főterén tartottak.

Emléktábla az Óratornyon: a fent leírtakról tanúskodik

A mohácsi csatavesztés után portyázó török csapatok Tata környékét feldúlták, de gróf Cseszneky György kapitány a várat sikeresen megvédte. A törökök 1543-ban foglalták el Tata várát. A 145 éves török uralom idején kilencszer cserélt gazdát, és összesen tizenhat évig volt a vár török kézen. Buda visszafoglalása és a török kiűzése után Tata is gyorsan gyarapodott. A mezővárosban, 1695-ben már 223 család élt. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben, a Bottyán János vezette dunántúli hadjárat során rövid időre a kurucok kezére került a vár. A tatai uradalmat, tatát és a környező falvakat 1727-ben az Esterházyak ifjabb fraknói grófi ágába tartozó Esterházy József vásárolta meg. A mezővárosba hívott építészek (Fellner Jakab, Éder József, Grossmann József, Schweiger Antal), mérnökök (Bőhm Ferenc, Mikoviny Sámuel) keze nyomán kialakult Tata, Tóváros és Váralja. Az első négy Esterházy gróf életében, 1721-1811 között Tata nemcsak az uradalom igazgatási központja volt, hanem Komárom vármegye egyik legszebb, barokk stílusú épületekben gazdag mezővárosává fejlődött, a mocsaras területeket lecsapoltatták Mikoviny Sámuel tervei szerint. Esterházy József gróf 1733 februárjában kiáltványt adott ki azzal a céllal, hogy az általa küldött személyek a német tartományokból katolikus telepeseket toborozzanak. A német telepesek 1733-1750 között érkeztek Tatára. A katolikus plébánián őrzött születési anyakönyvekből megállapítható, hogy ez alatt a húsz év alatt mintegy 50-60 család érkezett a városba. Leggyakrabban előforduló családnevek: From, Hőger, Engszt, Hermann, Sváb, Nikits, Tevesz, Giber, Ertl, Hotzer, Henzer, Suszter, Starus. A katolikus német telepesek a magyar protestáns jobbágyok által lakott Kertalján kívül, a Kocs község felé eső területen kaptak házhelyet az Esterházy uradalomtól. Ettől kezdődően napjainkig megőrizte ez a rész az Újtelep, a német Neu-Stift szóból magyarosított Nájstik elnevezést. Tata szélén, a Neu-Stift-ben 1736-tól állandó iskola működött külön német mesterrel. Ezen iskola megszűnéséről 1830-ban értesülünk, amikor a település lakói kérték az egyházi és a városi hatóságokat, hogy egy tanító legalább Szent Mihálytól Szent Györgyig az Újtelepen tanítson. Az oktatás ilyen formában engedélyezték. A tanítást évenként más-más háznál tartották, majd 1835-ben a téli iskola is megszűnt. 1743-ban érkeztek Tóvárosra a Kapucinusok, 1765-ben Tatára a Piaristák, ahol gimnáziumot nyitottak. 1809-ben a franciáktól elszenvedett győri vereség után Ferenc magyar király udvarával két hónapig Tatán, a grófi kastélyban tartózkodott. A kastély északi toronyszobájában írta alá 1809. október 14-én a schönbrunni békét. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó szakaszában Komárom várának közelsége miatt Tata és környéke jelentős szerepet játszott. 1849 májusának első napjaiban Görgey Artúr fővezér Tóvárosra, a Szarka fogadóba helyezte főhadiszállását, s május 3-án innen indult Buda ostromára. Klapka György, a komáromi erőd parancsnoka 1849. július 25-én Kosztolányi Mór ezredest a 8. gyalog zászlóaljjal, egy huszárezreddel és négy ágyúval az ellenség kezén levő tatai vár elfoglalására küldte. A védők a harmadik ágyúlövés után kinyitották a kaput, és megadták magukat. A foglyokat, a fegyvereket, a lovakat és a postakocsit, melyben megtalálták az osztrákok felvonulási tervét, éj- jel Komáromba vitték. Az 1867-es kiegyezés után megkezdődött Tata és Tóváros nagyarányú városiasodása, kisebb gyárak (cukorgyár, bőrgyár, gőztéglagyár, pokróc-, tarisznya- és szőnyeggyár) építése. Bekapcsolták Tata-Tóvárost a vasúti közlekedésbe, 1883-1884-ben épült meg a Komárommal és Budapesttel összekötő vasútvonal, az állomással. A 19. század második felében Esterházy Miklós gróf a mai Kertváros területén megépíttette a lóversenypályát, és meghonosította Tatán az évenkénti rendszeres lóversenyeket. Ezen a pályán az első versenyt, 1886. szeptember 30-án, 3-4 ezer Budapestről és Bécsből érkező vendég nézhette végig. 

Látnivalók: Tata közepén az Öreg-tó terül el, partján áll a Tatai vár. A vár mellett az Esterházy-kastély áll, utána a Hősök tere következik, ahol többek közt az egykori zsinagóga és az I. világháborús emlékmű található. E mellett van a Tanoda tér, ahol a gimnázium és a kollégium található. Ettől távolabb Tata óvárosának központjában a Kossuth tér terült el, a Római Katolikus plébániatemplommal és a városházával. Ebből nyílik a Kocsi utca a református templommal, felette magasodik a Kálvária-domb, a kilátótoronnyal és a geológiai parkkal. A vártól északkeletre a tóvárosi városrész található az Országgyűlés térrel, ahol a Harangláb és a Kapucinus templom látható. Innen indul az Ady Endre utca a Kristály Hotellel, e mellett van az Erzsébet tér, ahonnan az Angolkert nyílik a Cseke-tóval a műromokkal és a kis-kastéllyal. A városban levő vízfolyások mellett, fellelhetők a vízimalmok. A város központjától (észak-északnyugati irányban) másfél kilométerre található a Fényes-fürdő, és 2014-óta a Fényes Tanösvény.

A Szent Jakab-út jelzése mentén elhagyjuk Tata központját, majd az Öreg-tó közelében a pityergő eső ellenére készítünk egy pár fotót:

Keresztelő Szent János néhány kacsa ... 
(majd) Andi társaságában       

Az év Fája 2014-ben

Próbálom, de nem érem át a platánt...

Andi sem. Fel sem és át sem. Nem is csoda... a fa törzsének kerülete 6.5 m

Ránk vár a várva várt tatai vár

Tatai vár nyugati fal-részlet

Ez is a Tata vára, viszont egy későbbi, Kisbéren a
Mini-Magyarország makettparkban készített fotó
Klikk ide: Mini-Magyarország Makettpark

Szerelmesek hagyták itt lakatjaikat. Vallomás és fogadalomtétel egyben

Tata madártávlatból

A duplatornyú "Szent Kereszt felmagasztalása" templom
Lent: Tata madártávlatból 

... még ez is TATA (indiai autómárka)

Na, nyomás tovább, Nagyigmánd felé! Hosszan tart az út kifelé Tatából, a vizek városából. Ez a rész egy békés városnegyed képét adja. Legalábbis a mögöttünk lévő... Mert előttünk, ahol járunk ugató csahosok jeleznek gazdáiknak, megtörve a vasárnapi csendet. Szerényen, de még esik az eső. Pityereg. Egyelőre ponchóink rajtunk maradnak, mindaddig, amíg...le nem vetjük... És...igen. Valahol Tata utolsó házainál eláll az eső. És...igen...levetjük. Istenem, de jó érzés az előző napi vízben való locsogás után száraz kalappal a fejeden, nájlonsuska és poncho nélkül gyalogolni, nyugodtan meg-megállni, rácsodálkozni a még nedves, tiszta környezetre és megörökíteni azt:

Tatára, de főleg a duplatornyúra visszafotózva

Napraforgószezon lévén kedvenc fotótémám... a napraforgó

Mi még nem láttunk közelről vaddisznókat. Most sem közeli az élmény: a Grébics-hegyről szemléljük a tőlünk 300 méternyire táplálkozó sörtés (m)agyarasokat

Kiszáradt tófenék. (Neve: Asszony-tó) A zsilipet felemelték, érdekes Holdbéli tájat hagyott hátra a távozó víz

Útelágazáshoz érünk. Két út áll előttem, melyiket válasszam? Teszi fel a kérdést velünk együtt az ismert népdal. Mielőtt a helyes választ megtudnánk, jól lakunk fosóka szilvából. Bocsánat, de felénk így hívják ezt a cseresznyénél valamivel nagyobb, éretten lepottyanó cseresznyeszilvát. Térképböngészésem közepette érdekes dolog derül ki: mindkét út végcélunk, Lébény felé vezet, egy-két km multán egyesülve... Akkor, miért van mindkét út kijelölve azzal a bizonyos sárga fésűskagylóval? Számunkra költői kérdés. Erre csak az tud válaszolni, aki a jelzéseket festette, vagyis a Szent Jakab Baráti Kör tagjai. Útunk megművelt földek határán (között) vezet tovább. Eltévedni lehetetlenség, letérni szintén. Többnyire lábán van még a magas búza, nem beszélve a még magasabb kukoricáról, napraforgóról.

Ilyen úton gyalogolunk kitartóan, sokáig

Az útszéli lombok mögött kiszáradt, lekonyult (magas) fű. Ideális alom a pihenő vadaknak. Hátul az áthatolatlan kukorica

Mákunk van, mert útközben mákra lelünk. Legelőször Torockónál fogyasztottunk ilyesmit. Kétkedve fogadtuk ottani túravezetőnk bíztatását. Most viszont, az ízét már ismerve valósággal nekiestünk a Mocsa mellett elhelyeszkedő mákföldnek. Andi  ki sem bontja, egyben nyeli le a tobozt. Jó étvágyat! (Majd szép álmokat!)

Ez már Mocsa főtere. Egy régi tűzoltó-vízpumpa. A tűzoltók műszakon kívül.
  Helyükbe piros muskátlik költöztek. Háttérben a Rózsafűzér Királynője tiszteletére felszentelt katolikus templom. Róla a kereszt maradt le...a fotós hibája... 

A templom előtt jelenik meg először "Lébény" felirat a caminós jelzőtáblán.
A távolságokat mutat: Lébény 111 km. A közeli -mai szállásunk- Nagyigmánd sincs közel: 9.5km, 2óra 40perc

Igyekszünk is minél hamarabb túl lenni a mai, hátramaradt távon. Nekilódulunk. Gödrös-poros úton hagyjuk el a falut. Már hallatszik is a közelgő M1-es autosztráda süvítő-zúgó zaja. Mielőtt átkelnénk a fölötte átívelő keskeny hídon, könnyítünk magunkon. Már azt a súlyt sem kell magunkal cipelnünk. Iszunk egy keveset palackunkból. Egy óra múlva már azt sem kell cipeljük... A sztráda túloldalán kukoricások, búzaföldek felváltva, egymás után. Majd gyümölcsösök, szőlősök váltogatják egymást. Nincs egyetlen parlagon hagyott  föld sem. Szép látvány. 

Rózsaszínü szőlő

 

Mint Spanyolországban (én ott figyeltem fel erre először), vagy úgy általában a szőlősökben: minden sor elejére egy-egy tő élénk színű rózsa van ültetve a rovarokat odavonzandó. Ezek a rózsatövek be vannak vegyszerezve, így azok a rovarok elpusztulnak és kevesebb támadja meg a szőlőt. Útunk minősége romlandóban. A sok eső átáztatta a lágy útburkolatot, ezért az útba dupla sáncot vájtak a súlyos, széles kerekű traktorok. Nem a tegnapi esős, Tata előtti úttal talál (fentről nem kapunk vizet), ámbár ugyanúgy cuppogunk (ha nem jobban). Bakancsaink talpára vastag rétegben agyagos sár tapad. Mintha Strauss keringőt járnánk egy-egy pár vastag talpú -divatos- diszkóba járó katonai surranóban, úgy kerülgetjük a nagy kiterjedésű, mély tócsákat, amelyek néhol -jobb esetben, mert akkor nem kell kerülgetni azokat- építkezési hulladékkal vannak félig-meddig feltöltve. A "keringő" miatt lassan tudunk haladni. Próbáljuk elfogadni a tényt. De engem egyre inkább kezd zavarni. Hogy elhessegtessem gondolataim közül a "keringő-virust", beszélgetést kezdeményezek befont hajú zarándoktársammal, Andival. Miközben több témát fülig kibeszélünk szép lassan lenyugszom. Utólag tudom meg, hogy Andi is. Így nyűgtelenítünk egy keveset, élvezhetőbbé tesszük útunkat, könnyebben járjuk le ezt a víztócsás-sáros-gübbenős szakaszt. Egy kis idő elteltével útunk enyhén emelkedni kezd, előttünk egy dombhát van kibontakozóban, rajta  óriási szélerőművek merednek az ég felé. Nekem megint csak Spanyolország jut eszembe: a Pamplonához közeli Zarándok-emlékmű.

"A" szélerőmű. Egy a sok közül

Ahogy közeledünk a közel harminc méter magas szélerőműhöz, úgy válik hangosabbá a propellerek zaja, amint a szél hatására zúgva hasítják a levegőt. Az útikalauzban lévő térképen "bemérem" Nagyigmándot. A táv 4.5 km. Ez már nem túl sok. Hívom is szállásadónkat, hogy útbaigazítást kérjek. Felhős, szomorú az égbolt, de minket ez nem szomorít el. Az időjárástól függetlenül vidáman, egymás után, ritmusosan -én I-II. világháborús katonaindulókat dúdolgatok, trombitahangok imitálása közepette- tesszük egymás után lábainkat. Sebességünk átlagosan kb. 0,5 m másodpercenként... Kicsivel több, mint egy óra telik el telefonbeszélgetésünk után és máris a központban lévő, nagyigmándi szálláshelyünkön találjuk magunkat. A nap végi szokásos program következik. Vacsoránkat a Zsámbék mellett szedett kakukkfűből készített teával öblítjük le. Mielőtt nyugovóra térnénk, Andi elmosogat, én mindkét pár lábbelit megtisztogatom az úton beszerzett agyagos sártól. Remélem másnapig megszáradnak... Jó éjt, zarándoktársam!