2016.07.18. Ötödik nap: A magyar Szent Jakab-út

Páros zarándoklat páratlan tapasztalatokkal
Budapesttől Lébényig

V. Szakasz: 21,5 km
Nagyigmánd - Kisbér

A lelki lomtalanítás napja
Merj találkozni másokkal!

Távolságok útfajta szerint
Földút ...................................  8.0 km
Köves, murvás, homokos út .......... 4.0 km
Aszfaltút .................................. 9.5km

Jó reggelt! Későn ébredünk-kelünk, mert a külső róló zaj- és fényszűrőként működik. Nem gond, nem késtünk le semmiről. Legalább jól kipihentük magunkat. Szállásunk három az egyben: lakás, panzió, falusi vegyesbolt (de főleg élelmiszerüzlet). Veszélyes "párosítás". Legalábbis a következő kis történet után mi úgy gondoljuk. Miután csomagjainkat összekészítettük, annak ellenére, hogy a kulcsunk megvolt a főbejárathoz (megfeledkeztünk róla), a tulaj lakásán keresztül mentünk át az élelmiszerboltba megvásárolni a reggelihez valót. Megróvásban részesültünk: "hááát ez nem egy megszokott útvonal...hááát" jegyezte meg a tulaj, nemtetszését nyomatékosítva, hááát... és úgy "mellesleg" a hátrahagyott kulcsra hivatkozott. Hááát... válaszoltuk. Meg voltunk győzödve arról, hogy helyesen cselekedtünk, mi meg  a tegnapi vacsorához való beszerzési, közös útvonalunkra hivakoztunk. Erre ő: hááát... Mi erre: hááát.... Ezt folytathatnám... Szóval kértük a sok hááát... mellé az elnézést is becsületesen. Hááát... A reggeli lezajlik és útraindulunk. Ezúttal ötödször. Hááát... Magunk mögött hagyjuk a panziót és máris aznapi teendőnkre, -a változatosság kedvéért- egy újabb, 21,5km-es útszakasz megtételére koncentrálunk. Szép az idő, szebb mint tegnap. Jobb az idő, jobb a kedvünk is. A központban, a zarándokok szökőkútja mellett haladunk el. Az útikönyvből Andi hangosan olvassa fel az ide vonatkozó leírást: egy többszáz éves zarándoklegenda szerint ha belelógatod a lábad a vizébe, másnap kagyló nő a hátizsákodon. Ennek ellenére a lábmosás elmarad. Tegnap kellett volna lábat mossunk, amikor megérkeztünk Nagyigmándba, de akkor már későre járt. Ma meg túl közeli és korai a lábmosás. Ha legalább egy-két órát gyalogoltunk volna... Különben is, nekem már van kagylóm, ott lóg a hátizsákomon. Andi lógassa bele a lábát, ha akar kagylót. No, akar kagylót, vagy nem akar? Nem akar. Akkor tovább. Csak bátran, tovább, előre. Még három nap van hátra és még mindig Lébény a cél. Még mindig (vad)nyugat felé. A mai nap Kisbéren kell szállást találjunk. Telefonon beszélek is a tulajjal a kisbéri szállással kapcsolatosan és le is foglalok egy különálló házikót. Szállás kipipálva. Nyugalom. Elhagyjuk Nagyigmándot. Íme a bizonyíték:

Térképünk böngészése -egy kis nekivetkezős pihenő közben- után, kiderül, hogy sok elágazásnál kell majd figyeljünk.  Annak ellenére, hogy az általános nyugati irány marad, sokszor kell furcsán, élesen irányt változtatni különböző akadályok miatt, mint pl. bekötőútak elkerülése és mezőgazdasági területek kikerülése miatt. Miután az aszfaltútról letérünk, egyik ilyen elkerülő földúton az előttünk haladó zarándokok SMS-ét fotózva-nézegetve (a két hölgy?) bíztatását véljük felfedezni:

Zarándok SMS

A földút és a kukrica (törökbúza)

Félrevonulunk egy árnyékosabb faligetbe, egy szőlős tanya bejáratának közelében. Pihenőt fújunk. Meggyszedés, majd zokniszárítás meggyfogyasztással egybekötve, majd újra az útnak neki. Mit is tehetnénk egyebet? Tovább kell mennünk.

 Mákföldek között haladunk el. Ha mák akkor mákzaba

Még mindig mákfogyasztás. Előtérben még mindig mák, bennebb már a beérett búza

Nem sietjük el. Az aszfaltúton amolyan sétába csapunk át. Nézelődünk, fotózunk és csak úgy elvagyunk. Sajnos múló pillanatok ezek. Nem messze, előttünk őzsuta fut át az úton, felriasztva ebből a nyugis állapotból. Rövidesen újra egy derékszögü éles kanyarhoz érünk, "idegességünkben" jól vesszük be a kanyart. Majd rövid idő eltelte után áthaladunk a Csépi-ér (csatorna) egyik ága fölött. Ez a tény a térképen könnyen beazonosítható. A térképről az is leolvasható, hogy innen már közel a makkpusztai lovarda. És így igaz. Egy fertály óra sem telik el és el is hagyjuk az útszéli, ezt igazoló táblát.

i: Szent Jakab zarándokút - Zarándok útikönyv 
MAKKPUSZTA: Az első feljegyzés Makkpusztáról 1368-ból származik. A XVII. században kerül az Esterházyak birtokába. A település ekkor már virágzó földműveléssel, álattenyésztéssel rendelkezett. Fekvésének is köszönhetően -a környező falvakat összekötő útak középpontjában- Makkpuszta hamar benépesedett. Az Esterházyak 1900 és 1905 között építette fel két hatalmas lóistálóját. Abban az időben nagybirtoknak számított, több mint hatvan családnak adott otthont, saját temploma és iskolája volt, a temető még most is létezik. Néhány éve egy olasz üzletember látogatta meg Makkpusztát és azonnal beleszeretett. Így lett az olasz Menossi család tulajdona, nemrég vásárolta meg ezt a szép birtokot. Lelkesedéssel végzi napi mezőgazdasági- és vállalkozói teendőit. Restaurálja a megmaradt értékeket és a birtok lótenyésztése Graziano Menossi keze alatt fokozatosan ujjászületik.

És nem csak a Menossi keze alatt. Az Andi keze is besegít. Csak így születhet újjá a birtok

 Hoppá! A paci barátkozni akar... Én, mint primipilus -lófőszékely- veszem a lapot és leveszem a kalapot. Székelynek székely, de lófőnek... fő az, hogy székely vagyok!
Klikk ide: lófőszékely-wikipedia

Zavaromban újrakötöm a cipőfűzzőmet. A paci végignézi

Ezen a kis úton, már a birtokon belül  az újjáépített lovardákhoz lehet jutni

Aztán uzsgyi! Tovább Kisbér felé. Annak ellenére, hogy csak szépeket ír útikönyvünk a birtokról és annak tulajdonosáról, a Menossi családról, továbbállunk. Egy nagyobb hídhoz érkezünk. A Csépi-ér, egy másik, a vastagabb ága fölött haladunk el, majd egy -legalábbis a térképünk szerint- dinnyés mellett lépkedünk. Fürkésszük is tekintetünkkel a melletünk lévő földeket, de dinyének se híre, se hamva, sem magva... el sem vették, ki sem keltek... Megússzuk a dinyefalatokat, de a már megszokott útszéli fosókaszilvafákat nem hagyhatjuk ki, így megdézsmáljuk azokat. Mondhatni jól lakunk. Fáradtság vesz erőt rajtunk. Mondhatni azt is, hogy álmosság. Viccelődünk is egymással: időzóna-eltolódás miatt lenne? Vagy talán a sok váltott műszak miatt? Jó pár költői kérdés feltevése után sikerül egy olyan kérdést is feltenni, amire végre tudunk is igennel válaszolni: talán a sok mák okozta volna álmosságunkat? És nagyon valószínű az, hogy igen. Úgy tudom, hogy anno régen a gyerekeket zöld mákgubóból készített főzettel, mákonnyal altatták. Fejünköt rázzuk és hogy valamelyest "ráébredjünk" az útra poroszkálásról andalgásra gyorsítunk. Rövidesen Ete vonzáskörébe kerülünk. Csak húsz perce (kb. másfél km) tesszük poros lábbelieinket kimérten, alaposan, minden lépést kigondolva, kavicsokat és köveket kerülgetve. Ha toronyiránt (fenti fotó) haladnánk tőlünk balra, akkor lerövidítve a térképünkön bejelölt útat, kb felét megspórolhatnánk a poroszkálásnak. De ki tudja a dombon és azon túl, pl. a falu szélén hová lyukadunk ki... Az ismert közmondást is figyelembe vesszük döntésünkkor: járt utat a járatlanért el ne hagyd! Lemondunk természetesen a rövidítésről. Még egy ennyi (ugyancsak kb. másfél km) és máris az Ete nevű helységen fogunk áthaladni.

Andi kitartóan, a végtelenbe vesző úton, Ete felé közeledve

i: Szent Jakab zarándokút - Wikipédia

ETE története: Már a bronzkorban lakott hely. Első írásos emléke 1250-ben Ethe. Az Árpád korban királyi csőszök, királyi hírnökök, Szolgagyőr várának népe lakta. A 16. században az Akay, Jakabfy, az Örkényi család, illetve Bíró János, Csepi Benedek és Vas János birtokolták. A törökök megjelenéséig több nemesi család is osztozott rajta, majd 1529-ben a környékbeli településekhez hasonlóan Ete is elpusztult. 1648-tól protestánsokkal népesült be a falu, mely ezt követően rohamos fejlődésnek indult. Az 1710-es pestisjárványnak mintegy háromszáz falubeli esett áldozatul, de fejlődése ennek ellenére töretlen volt. A falu kedvező természeti adottságai jó feltételeket biztosítottak a földműveléshez, szőlőtermesztéshez és állattenyésztéshez. Az eteiek az 1930-as években már több mint 4000 holdon gazdálkodtak, a II. világháború után, 1959-ben létrehozták helyitermelőszövetkezetüket, a "Kossuth" TSz-t. ETE nevének eredete: Ete neve a legtöbb magyar településnévhez hasonlóan egyszerűen egy személynévből származik. Az Ete személynévre a 12. századból, Ete település nevére pedig a 13. századból származik a legrégibb ismert írásos emlék. Egy legenda szerint Attila hun fejedelmet e falu határában temették el, és az Ete helynév az ő nevéből származik (Attila = Etele).

Beérünk Etére. Hangos fogattatásban részesülünk. Minden portánál eb köszönt. A falu látnivalói közül egyelőre mi a kocsmát keressük. Nyitva. Bakancs- és zokniszárítás következik szomjoltással, árnyékban fagylalt által való hűsűléssel és pihenéssel egybekötve. Most már jöhet Ete többi látnivalója is:

A központi tér, az 1811-ben épült református templommal

Megzavart információszerzés.

Anno, klasszikus géppel (filmkockás) drágába került volna...

Újra csak az a fránya pénzpocsékolás

A falu tájháza

Hmm... Egy kis hátizsákos hinta-palinta a tájház udvarán lévő kis játszótéren.

Ugyanitt található a 450 férőhelyes szabadtéri színház, háttérben a színpada

 Szőlősők mellett haladva hagyjuk el a települést.

A 13-as autóút keresztezése után búzaföldek mellett menetelünk

Vigyázat, balra éles kanyar!

Nem nehéz a terep, amelyen haladnunk kell. Szépnek is nevezhető. bevetett mezőgazdasági táblák mellett, között bámuljuk a tájat. A látványt a Battyánpuszta-telep betonkerítése töri meg. Nem csak a szemünk érzékeli a telep közeledtét, hanem az orrunk is. Semmiképpen nem kedves az élmény. Gyorsan tovább iszkolunk. Amennyire egy-egy tíz kilós hátizsákkal lehet iszkolni... Amikor mindkét élmény (a látvány és a szag is) megszűnik, alábbvesszük a gyalogtempót és enyhén jobbra kanyarodva áthaladunk egy patak fölött áthídaló kis hídon. Észak irányába a telep melletti víztárolót fedezzük fel. Egy-két halász melegíti kis székét a tó mellett halzsákmány reményében. Kis idő elteltével feljutunk egy kisebb dombra, ahol egy bánya-hegy tövében élesen balra kanyarodva megpillantjuk Kisbér városát. Fekete ribizli bokrokat dézsmálgatva elérjük a település szélén lévő házakat. Szállásunkhoz érünk. Andi a tulajjal hosszan elbeszélget a Balaton átúszásáról és a kisbéri látnivalókról, miközben a kis faházat elfoglaljuk és időkihasználás címszó alatt elrendezem a cuccaimat és lemosom magamról a hosszú útunk porát. Természetesen Andi is átesik a portalanításon, miután együtt elmerészkedünk egy vendéglőbe. Estebédünk pörköltekből áll. Az Andié pacal- az enyém pedig szarvaspörkölt. Jó étvággyal fogyasztjuk el a számunkra -a mi vidékünkön- ritka eledeleket. Miután kiderül, hogy Csíksomlyó mellől jöttünk, hogy Budapesttől Lébényig bejárjuk a Szent Jakab-útat, elbeszélgetünk a magyar politikai helyzetről, a csíksomlyói búcsúról, az erdélyi útak minőségi javulásáról és végül a reggelink elfogyasztásának helyéről is szó esik (mert tulajdonképpen ezzel a kérdéssel zavartuk meg a vendéglő tulajdonosát). A késő este egy kis romantikus holdbámulós, járdaszegélykerülgetős -az egész központ fel volt ásva felújjítás végett- egy kilométeres sétával kezdődik és a faházikóban vendégkönyvfürkészéssel filmnézés közepette zárul le. Ezek után újra csak jó éjt tudok kivánni! No meg szép álmokat is!

Kisbéri szállásunk vendégkönyvében találtuk ezt a kis vallomást. Ritka és igen-igen hosszú zarándokvállalkozásról szól. Megörökítettem, mert magával ragadott. Innen Kisbértől még csekély 3290 km a távolság Santiagóig. Minimum négy hónapos gyalogút... Nem jutok szóhoz, de még akkor is könnyeimmel küszködve rebegem: Buen camino,  Ádám peregrino!