2016.07.19. Hatodik nap: A magyar Szent Jakab-út

Páros zarándoklat páratlan tapasztalatokkal
Budapesttől Lébényig

VI. Szakasz: 27,5 km
Kisbér - Pannonhalma

A találkozás napja
Merj megbocsátani!

Távolságok útfajta szerint
Földút ................................... 17.5 km
Köves, murvás, homokos út .......... 4.0 km
Aszfaltút .................................. 6.0km

Reggel a szokásos csomagolás. Hamar elkészülünk. Az alábbi fotó is. Csomag nélkül, kutyával.

A mai első fotó a tulaj Süti kutyusával

A sok látnivalók közt tallózva, úgy döntötöttünk, hogy a  Mini-Magyarország Makettpark, szabadtéri múzeum meglátogatásával kezdünk, majd a központban lévő parkkal, és a Magyar Királyi Lovardával folytatjuk, majd a Kiskastély meglátogatásával zárjuk a sort. Ezután természetesen reggeli éhségünket próbáljuk meg gyomortöméssel enyhíteni és így fejezzük be a kisbéri tartózkodásunkat. A Mini Magyarország szabadtéri múzeumba való belépés díjtalan. Odaköszönünk a sövényt nyíró férfinak, majd nézelődés közben készítetünk egy pár fotót. Ezek közül a mai napi célunkat ragadnám ki, vagyis a pannonhalmi apátságot (lenti fotó). Még több fotóért klikk ide.

Kellemes időtöltés. Először végigmérjük a maketteket beazonosítás gyanánt, csak utána fókuszálunk a kis feliratokra. És tényleg... Sok létesítményt ismerünk fel. Nem telik sok időbe a Makettparkot végigböngészni.

Rövidesen indulhatunk is tovább. Elég a lazsálásból,
tüstént az evezőkhöz, "fiúk"! De hátizsákkal, ám!

Innen közel van a Járási hivatal

Meg a Magyar Királyi Lovarda is, amely kívülről (is) gyönyörű

Lovardát mi még nem láttunk belülről (sem). Bekíváncsiskodunk. Nem bánjuk meg.
Megörökítjük a számunkra szokatlan kellékeket.

Érdekes az épület padlóján lévő homokban lépkedni.

Mintha tengerparton sétálnánk... bakancsban

A Kiskastély

 Az állóképkészítés régi eszközei,
a Kiskastélyban lévő gyűjtemény egy részét képezi

Sikeresen pipálunk ki minden kitűzött látogatói célpontot. A város becserkészése sikeresen zárul. Finom a pékségben elfogyasztott szendvics is. Jó kedvvel hagyjuk magunk mögött Kisbért. Útunkat keresztezi a vasút, majd egy bal oldali leágazása mellett haladunk hosszan. Emígy szűnik meg szép lassan az urbánus környezet. A napsütésben való gyaloglás kifejti hatását. Homlokom gyöngyözni kezd. Nekivetkőzöm az út folytatásának. Andi is másolja mozdulataimat: lezsák-vetkőzz-cipzárki-csomagolás-cipzárbe-felzsák. Kezdünk belejönni. A mozdulataink gépiesek, most már berögződések alapján történnek. Nem hiába. Már hatodik napja vagyunk a Magyar Caminón. Igaz, hogy még 71 km előttünk, de már 129 km mögöttünk.

A magas fűben lépkedve a harmadik napunkra gondolok, a nagybetűs Kálvária napjára.

Esőben itt bajban lennének bakancsaink. Pár lépés után máris eláznának

Érzelmes búcsút veszek az épülettől. Rajta a jel, az irány és egy lényeges információ: Lébény 71km

Egy-két km után, egy patak mentén, tarlók között kanyarogva ránk telepszik a lustaság. Fák alatt, a nap elöl megbújva, a földre lepottyantott zsákjainkból előkerül a palackozott víz. Torkunkon keresztül hűsítjük  le magunkat. Szép az idő, alig néhány felhővel az égen. Addig nézem a környéket, hogy annak ellenére, hogy első látásra egyhangúnak tűnik a tarlón található rengeteg szalmagurigával, hirtelen meglátom benne a szépet és eláraszt a nyugalom. Kukorica János belépőjét kezdem magamban dúdorászni "Én, a pásztorok királya"... 

És Iluska kérdi: Jancsi, hol a nyáj?

Testnevelés óra zarándokoknak. Egyelőre két személynek,

de ki tudja...Kisbér felől több zarándok is közeledik. Lehet, hogy majd csatlakoznak hozzánk?

Három fertály óra és Bársonyosra érkezünk. Addigra már nulla szintre apad a vízkészletünk, a melegben beloptuk fáradt, izzadásra és így szomjazásra is ítélt testünkbe. Boltot keresünk a faluban. Kis kitérő, de nagy nyereség ér benünket. Elfogyasztunk egy-egy üdítőt, sőt benyomunk egy-egy energiapótló Sportszeletet is. A mai melegebb időjárást figyelembe véve több palack folyadékot vásárolunk. Lassú az útunk folytatása. A meleg még mindig hatékony lassító. Végre elérjük Bársonyos utolsó portáját, egy pálinkafőzdét.

Még csak 14.43 és máris zárva? Hol az a pálinka? Na és a ... töltögető? Még jó, hogy nincs itt senki. A pálinka után még lassabban haladnánk, sőt vánszorognánk. Még mindig lassan haladunk, de felgyorsulunk mihelyt a helyi disznóhízlalda mellett haladunk el. A jellegzetes, rég nem tapasztalt illat megteszi hatását.

Itt a reklám helye: ez a hírhedt Francia Caminós bakancsom. Rajta, ráhúzva pedig a saját tervezésű és kivitelezésű kavicsfogó (gyerek futónadrág szárát vágtam le és édesanyám szegte be), az apró kavicsok ellen. Ezt viselve nem kell percenként a bakancslehúzással bíbelődni.
Összességében nem éppen divatos, inkább csak hasznos ez a "zsiráf-láb"

Az útszéli bozótoson keresztül a pannonhalmi apátságot fotózom. Távoli, de csalogató a célpont

Útleírásomban a disznóürüléknél tartottam: szóval az a bizonyos szag hatására jól elrugaszkodtunk Bársonyostól. Földúton poroszkálva, egy óra elteltével, avagy négy km ledolgozása után Tápszentmiklós közelében egy, az út mellett hosszan elhúzodó kerítés mellett haladunk el. Mögötte egy gazdasági telepen hosszú nyergesvontatók sürgölődnek-forgolódnak. Megállunk bámészkodni. Egyikük beáll egy óriási tartály alá, amelyből valami sűrű fekete kezd ömleni. Nemsokára valahol elzárják a csapot és a teherautó továbbáll rakományával. Kiváncsian nézzük azt a bizonyos halmot, ami a teherautó rakterén fölül feketéllik. Nehezen, de leesik a húszfilléres tantusz. Ez mák lehet... Hát nem is csoda, hogy eltelik az a bizonyos két perc gondolkodási idő. Mifelénk, a székely pityóka hazájában egzótikumnak számít a mák, nem beszélve arról a mennyiségről, amely egy kamionon található. Kihagyjuk a kóstolót, mert nem akarunk (újra) álomkórosak lenni, nem szeretnénk az úton gyaloglás közben elaludni. Ahogyan a teherautók, mi is továbbállunk, csak nem olyan sebesen, hanem csak úgy lassacskán. De nem lehetne még lassabban? Nem másért, csak sehogy sem szabadulhatunk a teherautók és az utánfutós traktorok fogságából, mert a rövid árnyékos pihenőnk után, a közeli Tápszentmiklós felé tartó műúton sűrűn előzgetnek minket. Immár dieselbűzzel ízesített porfelhőben, haladunk tovább, egy dombtető felé. Elég nagy az emelkedő, lehet akár 12%-os is.

Andi a teljes tápszentmiklósi templomtorony nagyságában

A rövid, de velős emelkedő útszakasz megtétele után újra rövid pihenőt iktatunk be. Nem  másért, de nem hagyhatjuk ki az útszéli pad-asztal pihentető együttesét. Így komótosan helyet foglalva, kantinosan benyomunk egy-egy energikus csokis Sportszeletet. No persze nem maradhat el az a bizonyos korty víz sem, aztán nyomás tovább. Szép ez a kis, Tápszentmiklós névre hallgató település. Minden nagyon a helyén van, rendezett. Jó ütemben haladunk át rajta, templománál pedig élesen jobbra kanyarodva hamarosan kijutunk belőle. A mezőn poroszkálunk tovább a következő, Táp elnevezésű település felé közeledve. Könnyedén tesszük meg azt a két-három km-t és így leszünk mi is erdélyi székelymagyarokként táposok. Magamban morfondírozva a magyar nyelv szóképzési módozatain nevetek az újonnan szerkesztett szavamon. Igen. Így lehetünk mi is Táp-osok. Csak addig bírjuk ki, amíg a településen áthaladunk... No igen. Negyed óra telik el és máris Táp-talanok leszünk. Egy kisebb, 216 méteres Kishegynek nevezett dombtető felé vesszük útunkat. Ez a tápiak (szándékosan nem táposoknak nevezem...) szőlőhegye. Itt található számtalan kis hétvégi ház kisebb borpincékhez csatolva.  Hát persze, hogy nem fordítva (nem a pince a házhoz csatolva). Egyik ilyen csatolmánynál nézelődünk,  hogy hol és merre vezetne az útunk tovább Pannonhalma felé. Éppen megkapjuk az említett tető felé vezető útat, amikor dudaszóra leszünk figyelmesek. Visszanézünk. Egy öregúr éppen akkor ér oda autójával és a lehúzott oldalablak mögül bal kézzel hevesen integet felénk, miközben jobb kezével sűrűn dudáját nyomogatja. Menjünk oda, inti. Hát mégsem jó helyen tértünk volna neki a hegynek? Andival nem tudjuk mire vélni a dolgot, de szót fogadunk. Visszafordulunk, zsákostól odamegyünk és kiváncsian várjuk a fejleményeket. Bemutatkozik. Inti, hogy tegyük le csomagjainkat a fűre és hogy tartsunk vele, a pincéje felé. Előbb összenézünk zarándoktársammal, majd az utasítások szerint cselekszünk. Még mindig nem értünk semmit az egészből. Türelmesen várunk. Arckifejezésünkből megérti, hogy mi nem értjük, vagyis hogy mit is szeretne. Kifejti, hogy megkínálna egy kis itókával, az ősök szőlőlevének termékeivel, azaz törkölypálinkával és borral. Eleinte azt hisszük, hogy valamiféle újfajta marketingfogás áldozatai leszünk, vagyis hogy ez egy eladással egybekötött itóka kóstolás lesz. Miután arckifejezésünkből ezt is kiolvassa, aláhúzza hogy a kóstoló teljesen ingyenes. Hozzáteszi, hogy nem kötelező a fogyasztás, de őt kötelezi a nagyapja felé tett ígérete, miszerint ha nem kínálja meg a pincéje mellett elhaladő Szent Jakab-út zarándokait, meghúzza az unoka (az Ő) fülét. És hát hogy nézne ki hosszú fülekkel? Jót szórakozunk ezen és azon a jövőbeli képen is, amint elmenetelünk után a nagyapa dícséretképpen megveregeti az unoka vállát és megköszöni, hogy megkínált minket az ősi szőlő isteni nedűivel. A beszélgetés átvált az öregúr családtörténeti bemutatójába, majd a klasszikus régi és újkeletű történelmi problémákat ecsetelgetjük, immár hármasban közösen, a bor nedűitől vidám és közlékennyé vált zarándoktársammal együtt. Rövid, de velős párbeszédünket még jobban lerövidítjük még rövidebb és hálás búcsúzkodásunkkal, mert még közel tíz km gyaloglás vár ránk a nem közeli Pannonhalmáig. Búcsúnkkor még meg is ijedünk egy kicsit, hogy részegen (hogyan gyalogolunk még kb. két és fél órát) ki a fene visz majd (haza) Pannonhalmáig? A lábaink bizonyára. És igen. Rá tudunk gyorsítani. Az öregúr bíztatásátol-e? A nedűktől-e? Rendesen haladunk. Mit haladunk? Majd, hogy nem futunk előre! Mindig is előre, persze az örökös nyugat, a még távoli Lébény felé, de egyelőre a pannonhalmi szállásunkig tartva.

Haladok. A fotósom is halad mögöttem 

Andi mögött 

Andi előtt 

Itt meg előttem Andi. Megvan a jelzés. A mosoly is ... jelzés értékű

Ha minden jelzést mindig ilyen mosoly kísérne, könnyedén eljutnék akárhová is. Pl. Santiago de Compostellába... No, akkor rajta, mert tovább kell mennünk! Ha nem is Santiagóba, de legalább Pannonhalmára. El is érjük a Pannonhalma-közeli Nyalka-Kishegy házait.

Magyar kapu, magyar felírattal, Erdély címerével

Faragott emlékoszlop az ökumenizmus jegyében.
Különböző hitvallások, azonos elvek.
Ezen a helyen áldotta meg Dr.Várszegi Asztrik bencés főapát
az egész magyarországi Szent Jakab zarándokútat

Pózolás fűben, lombsátor alatt

Tájház

 Földek és erdők mezsgyéjén lépegetve

A nap már az erdő mögé bújt. Homály fedi a domboldalt, így a Camino ösvényét is.

Reménykedünk, hogy nincs már sok hátra, csak előre...

Hová-hová, szarvasbogár?
Kis bogár, nagy tervekkel?
Talán te is Lébénybe igyekszel?

Esti hangulatban a pannonhalmi apátság. Kerítésen innen

Kerítésen túl

 Szent István királyunk.
Igaz, hogy ez csak egy szobor,
de Őt mi nem ilyennek képzeltük el

Megérkezünk Pannonhalmára, de még nincs vége a napnak. Szállásunkat még meg kell keressük. Keressük is, de nem jó irányban. A hegyről rossz felé iramodunk meg, így arról lemenve, újra meg kell másszuk a másik feléről is. Hmm... Ez az energiaszintünknek nem használ, no de ez van. Nem tévedtem sokat, csak két-három km-t. Igen. Ennyivel többet kellett a mai nap gyalogonunk. Ezt így utólag nyugodtan veszem tudomásul. De akkor nem voltam kibékülve ezzel. No, mindegy. Utolsó percekben érkezünk meg a szálláshelyünkre. Az adminisztrátor éppen elmenőben. Megmutatja a szállásunkat, meg ad egy kebabos étlapot rajta telefonszámokkal, aláhúzva azt, hogy rendeljünk gyorsan, mert későre jár és nehogy kaja nélkül maradjunk. Minden rendben. A kebabos is utolsó rendelését jegyezte és hozta ki autóval. Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy a vendeglő oda-vissza úgy csekély (az idetalálásunkkon kívül ami három km volt) még hat km lett volna. Ami a plusz gyaloglást illeti nem repestünk az ötlettől, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy ez nem egy sík vidék, csupa kisebb-nagyobb dombbal telitűzdelve, így fárasztó lett volna az a bizonyos esti séta, amelyet az estebédért le kellett volna folytatnunk. A napi 27,5 km távon kívül még hat km csak a kajabeszerzésre az rengeteg lett volna.

A szobánk sok-sok ággyal.
Modern a zarándokszállás.
Mondjuk ki: igazi caminós albergue

A fotozás pillanatában hirtelen tör rám a fáradság.

Már a kezem is bemozdul. Látható a baj az emeleten.
Jóccakát!